Duna House: kissé visszaesett a lakáspiac októberben

Némi visszaesést mutatott az ingatlanpiac októberben az idei legerősebbnek számító szeptember után, de így is a második legforgalmasabb hónap lett - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat saját adatai szerinti becslését pénteken az MTI-vel.

1297334806_165501827_1-Duna-House-ingatlan-ertekesito-Nagy-Imre-utOktóberben 7663 adásvétel történt, a szeptemberi 8044 után. Egy hasonló november és egy szezonálisan jellemzően gyenge december esetén az idei összes tranzakció darabszáma 84-86 ezer körül alakulhat - írja közleményében a hálózat.
Tavaly az év első tíz hónapjában 82 ezer tranzakció zajlott a piacon, az idén körülbelül 71 ezer. A különbséget a tavalyi év első hónapjait jellemző végtörlesztés okozza a Duna House szerint.

A panellakásokat hasonló négyzetméteráron vásárolták az ország két felén, keleten 120 ezer, nyugaton 126 ezer forintért, a nyugati országrészben azonban egymillió forinttal többet, 7 milliót költöttek átlagban ezekre az ingatlanokra.

A főváros pesti oldalán a panelt 149, a budai oldalon 208 ezer forintos átlagos négyzetméteráron vették.
Nagyobb volt a szórás a téglaépítésű lakásoknál, amelyek a keleti megyékben átlagosan 146 ezer, a nyugatiakban 202 ezer forintos négyzetméteráron keltek el.

Budapesten a pesti oldalon 222, a belvárosban 243, Budán pedig 319 ezer forint volt négyzetméterenként a megvásárolt lakások átlagára.

Alkudni továbbra is sokat lehet, főleg családi házakra. Októberben a vidéken családi házat vásárlók átlag 13 százalékot tudtak alkudni, pedig az eladni szándékozóknak már a vevők megjelenése előtt is átlagosan 6 százalékot kellett engedniük.

A közép-magyarországi régióban sem volt sokkal kisebb az alkuképesség, itt 10 százalékot tudtak a vevők lefaragni az árból.

A panel- és téglalakások esetében szűkebb a mozgástér, könnyebb az árakat jól meghatározni. Ezeknél országos szinten 4-5 százalékkal vitték le az árakat az eladók, az alku pedig a paneleknél 5-6, téglánál 7 százalékos volt.
A fővárosban továbbra is erős a befektetők jelenléte. Bár a legnagyobb arányban, 33 százalékban az első lakásukat vásárlók vannak jelen a piacon, minden negyedik vevő befektetőnek vallotta magát. Ők átlagosan 11,9 milliót költöttek és 51 négyzetméteres lakást választottak.

Vidéken is az első lakást vevők teszik ki az összes vásárló harmadát. A második legnagyobb csoport a nagyobb otthonba költözőké és csak a harmadik a befektetőké 14 százalékkal. A vidéki ingatlanba fektetők átlagosan 7,5 milliót költöttek, és szintén átlagosan 51 négyzetméteres lakást vásároltak - ismertette közleményében a Duna House.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com