Dunaferr: kokszhiány miatt leálltak a nagyolvasztók, ami a teljes gyár leállásához vezethet

Az egyik nagyolvasztó hetekkel ezelőtti leállítása után, múlt pénteken a Dunaferr arra kényszerült, hogy leállítsa a másik nagyolvasztóját is, mert a termeléshez szükséges koksz beszállítását évtizedek óta végző partner, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) váratlanul megtagadta a szállítást - közölte a társaság a honlapján.A közlemény szerint a koksz, mint nélkülözhetetlen alapanyag hiánya miatt bekövetkezett kényszerű leállás azt jelenti, hogy jelenleg nincs lehetőség nyersvas- és acélgyártásra a cégnél. Az írták, a cégcsoport túlélésére az egyetlen esély, hogy a termelést fenn tudja tartani és rövid távon újra tudja indítani a nagyolvasztóit, ehhez pedig a megfelelő mennyiségű és minőségű koksz beszállítására van szükség egy héten belül. Hozzátették, hogy a hosszabb leállás - elsősorban az újraindulás műszaki kockázatai és költségei miatt - ellehetetlenítené a Dunaferr működését.
   

A cég szerint közép- és hosszabb távon az állami beavatkozás jelentheti az egyetlen megoldást az egyik legnagyobb, 4500 munkavállalót foglalkoztató magyar iparvállalat túlélésére "az iparági krízishelyzetben". Emlékeztettek arra, hogy a kormányzat elkezdte a nagy iparvállalatok számára is segítséget jelentő támogatás kereteinek kidolgozását, a gyármentő program elsősorban az energiaár csökkentő intézkedések és bértámogatások, valamint adókedvezmények, vagy a konkurensek által külföldről behozott termékekre kivetett magasabb "védővámok" útján segíthetné a Dunaferrt.
    

Hangsúlyozták, hogy a tulajdonosi viszonyok rendezetlensége ellenére a cégcsoport számos partneri megállapodás révén biztosította működését és finanszírozását az elmúlt két évben, azonban az ukrán-orosz háború, az Európát sújtó energiaválság, valamint a logisztikai nehézségek mára olyan helyzetbe sodorták, amellyel a társaságcsoport egyedül képtelen megbirkózni.
    

A nyilvánosan elérhető legfrissebb, 2021-ben közzétett 2019-es beszámoló szerint az ISD Dunaferr Zrt. a 2019-es üzleti évben 289 milliárd forint nettó árbevétel mellett 54 milliárd forintos veszteséget realizált.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com