E.ON: hatékonyan működik az első közcélú energiatároló egység

Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. üzemelteti az országban az első hálózati energiatároló egységet, az új eszközt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levelek községben tesztelték, ahol már sok napelem működik - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.A közcélú energiatároló egységek a jövő villamosenergia-hálózatának alapját jelenthetik, mert az egyre terjedő megújuló energiatermelés miatt az elosztó hálózatoknak új igényeknek kell megfelelniük.

Amellett, hogy hagyományos módon eljuttatják az áramot a felhasználókhoz, a megújuló energiaforrásokkal termelt villamos energiát is fogadniuk kell a területileg szétszórt, akár háztartási méretű berendezésekből. A villamos hálózaton ilyenkor ellenkező irányú energiaáramlás is történhet, mint amire eredetileg tervezték.

    
Az E.ON által Leveleken megvalósított beruházás célja az volt, hogy helyi szinten biztosítsa a napelemes rendszerek biztonságos és folyamatos üzemeléséhez szükséges hálózati fogadóképességet. Szintén fontos cél annak vizsgálata, hogyan kezelhetők a leghatékonyabban az elosztóhálózat feszültség- és terhelési viszonyai a napelemek és egyéb megújuló energiatermelő berendezések számának rohamos növekedése mellett.
    

A projekt eddigi tapasztalatai szerint a Leveleken telepített energiatároló sikeresen vizsgázott. Biztosítja, hogy a napelemes rendszer hatására a feszültség nem emelkedik a szabványok és a garantált szolgáltatások által rögzített maximális határérték fölé, így nem okoz károkat más villamos berendezésekben, azaz a megtermelt energia biztonságosan a hálózatba táplálható - hangsúlyozta közleményében az E.ON.
   

A tájékoztatás szerint az új rendszer további előnye a szoftveres fejleszthetőség. Az energiatárolót a fejlesztések befejezésével összesen négy hálózati mérés alapján lehet vezérelni. Ez a napelemes rendszerek jelentette szabályozási feladaton túl lehetőséget biztosít a teljes transzformátorkörzet villamos paramétereinek optimalizálására is.
   

Az itt szerzett gyakorlati tapasztalatok alapul szolgálhatnak az E.ON jövőbeni okos hálózattal kapcsolatos projektjeihez. Mivel a rendszer mobil, könnyen szállítható, telepíthető és beüzemeltethető, a tárolóegység később áthelyezhető akár más helyszínekre is, ha jelenlegi körzetében még nagyobb kapacitásra lenne szükség a tovább növekvő napelemszám miatt - közölte a vállalat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com