E-útdíj - Indulhat a kedvezményes hitelprogram a fuvarozók kkv-knak

utdijHamarosan elindul az Útdíj Hitelprogram: az elektronikus útdíjfizetésre kamiononként 1 millió forint keretet biztosítanak a fuvarozó kkv-knak kártyán egy évre, kétszeres hosszabbítási lehetőséggel, Bubor plusz 1,5 százalékos kamattal - jelentette be Krisán László, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a tervek szerint július elejétől fogadják a vállalkozások regisztrációját, az informatikai rendszer kialakításától függően pedig várják a hiteligényeket a kamara és a VOSZ-irodáiban.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára emlékeztetett rá: a kormány szerdai ülésén fogadta el azokat a kormányrendeleteket, amelyek szükségesek, hogy a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztő Zrt. kidolgozza és elindítsa az elektronikus útdíj fizetését segítő, kedvezményes forgóeszközhitel konstrukciót a kis és középvállalkozások számára az Útdíj Hitelprogramban.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az árufuvarozók versenyképességének javítására kötött megállapodásban többi között szerepel az elektronikus útdíj fizetését segítő államilag támogatott forgóeszközhitel konstrukció elindítása is.

A hitel mögött álló 4 százalékos állami kamattámogatás és a teljes körű fedezet biztosítása lehetővé teszi, hogy minél szélesebb körbe eljuthasson a kedvezményes hitel - tette hozzá az államtitkár.
Krisán László kifejtette: a termék kidolgozásakor céljuk az volt, hogy az útdíj bevezetése után a kisebb méretű fuvarozók gyorsan, egyszerűen és rugalmasan rulírozó forgóeszközhitelhez jussanak, amelyet kifejezetten e-útdíj fizetésére tudnak használni.
Az Útdíj Hitelprogram keretében a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott kamattámogatás csekély összegű - de minimis - támogatásnak minősül. Számításuk szerint a hitelfelvételben 43 ezer kamion lehetett érintett, de azt nem lehet tudni, hogy minden járműre kérnek-e hitelt.

Vereczkey Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) elnöke kiemelte, hogy az egyesület ajánlani fogja tagságának a hitelfelvételt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fuvarozók az útdíjat költségelemként feltüntethetik a megbízónak kiküldött számlán, viszont a kiegyenlítésig az útdíjat meg kell előlegezniük, ebben segít a kedvezményes hitel.
Kérdésre válaszolva Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a következő napokban megkezdik irodáikban a dolgozók felkészítését a programban való részvételre.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com