EB-alelnök: Románia létfontosságú Európa energiabiztonsága szempontjából

Románia létfontosságú Európa energiabiztonsága szempontjából, ezért gázexportálási felelőssége meghaladja a nemzeti és a regionális kereteket - jelentette ki Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke hétfőn Bukarestben.Az EB alelnöke egy energetikai fórumon vett részt, előtte megbeszélést folytatott Viorel Stefan és Ana Birchall román miniszterelnök-helyettesekkel. Sefcovic a konferencián mondott beszédében felidézte, hogy 60 évvel ezelőtt Románia volt az első ország Európában, amely gázt exportált, amikor az Európai Unió számára még nem volt prioritás az energiapolitika és az országok gázhálózatainak összekötése. Hangsúlyozta, az akkori és a mostani helyzet között az a különbség, hogy Románia jelenleg a világ legnagyobb gazdaságának része, felelőssége ezért meghaladja a nemzeti és a regionális kereteket, és Románia fontos partner Európa energiabiztonsága tekintetében.

    
Az Agerpres román hírügynökség megállapította, hogy a nyilatkozat abban a kontextusban hangzott el, hogy az EU több évvel ezelőtt kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen azért, mert Bukarest akadályozza a gázexportot. A biztos úgy vélte, Románia fontos szerepet játszhat a fekete-tengeri földgáz kitermelésének köszönhetően és örömmel állapította meg, hogy Bukarest együttműködik Brüsszellel a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázfolyosó és egyéb interkonnektorok megépítése érdekében, amelyek konszolidálhatják az unió energiapiacát főként a kelet-közép-európai térségben, amely hosszú ideje az orosz gáztól függ.
    

A BRUA gázvezetékről Viorel Stefan román miniszterelnök-helyettes elmondta: Bukarest azt szeretné, ha a vezeték az eredeti tervben szereplő nyomvonalhoz minél közelebb haladna és megerősítette, Románia elkötelezett, hogy saját területén a vállalt határidőre megépüljön a vezeték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com