EB: az autóipari védővámok 13-14 milliárd dolláros kárt okoznának az amerikai gazdaságnak

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Mintegy 13-14 milliárd dolláros kárt okozna az Egyesült Államok gazdaságának, amennyiben a kormányzat Donald Trump elnök fenyegetésének megfelelően védővámokkal sújtaná a gépjárművek és autóalkatrészek importját - közölte az Európai Bizottság (EB) hétfőn.Az amerikai kereskedelmi minisztérium május végén vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot a nagymértékű jármű- és alkatrészimport. A brüsszeli testület arról számolt be, hogy pénteken megküldte a tárcának az észrevételeit, amelyek szerint a vizsgálat nem legitim, nem tényeken alapul és sérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat, akárcsak azon eljárás, amelynek nyomán Washington nemrégiben védővámokat vetett ki az acél és az alumínium importjára.

    
A dokumentum szerint az uniós autóexport nem fenyegeti az amerikai ipar és gazdaság életképességét, nem jelent veszélyt a nemzetbiztonságra, sőt épp ellenkezőleg. Szakértők szerint a korlátozások bevezetése akár 13-14 milliárdos kárt is okozhatna az amerikai gazdaság számára. Az európai autógyártók jelentősen hozzájárulnak a foglalkoztatottsághoz, az innovációhoz, a munkaerő képzéséhez és a jóléthez az Egyesült Államokban, közvetve és közvetlenül mintegy félmillió munkahelyet teremtettek az országban, ráadásul jelentős részben exportra termelnek, ami javítja az amerikai külkereskedelmi mérleget - hangsúlyozta a bizottság.
    

Kiemelték emellett, az importvámok növelésével nőnének az Egyesült Államokban működő gyárak beszerzési költségei, így ez gyakorlatilag a helyiek megadóztatásával érne fel. Leszögezték végül, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi partnerei nagy valószínűséggel a védővámokra ellenintézkedésekkel válaszolnának, melyek akár 294 milliárd dollárnyi amerikai terméket is érinthetnek, azaz az ország teljes tavalyi kivitelének 19 százalékát.
    

Az Európai Unió határozott tiltakozását fejezte ki az állítólagos nemzetbiztonsági kockázatokkal magyarázott újabb protekcionista intézkedések ellen. Rámutattak: ezek káros hatással vannak a gazdasági növekedésre, a kereskedelemre, a foglalkoztatottságra az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt, gyengítik a szövetségesek és barátok közötti kötelékeket, illetve elvonják a figyelmet a nyugati gazdasági modellt érő valódi kihívásokról.
    

A bizottság azt kérte az amerikai minisztériumtól, hogy az EU képviselői részt vehessenek a tárca július 19-20-i nyilvános meghallgatásán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com