Eddigi legnagyobb összegű költségvetésével indította az évet Zalaegerszeg

A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb, 24,7 milliárd forintos főösszegével fogadta el idei költségvetését Zalaegerszeg közgyűlése - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a közgyűlés előző napi döntéseiről szólva kifejtette: a 2016-os évet egy utolsó módosítással 25,8 milliárd forintos bevételi főösszeggel zárta a zalai megyeszékhely önkormányzata. Ez a kiemelkedő összeg annak köszönhető, hogy a területi operatív programok (TOP) megvalósításához év végén 5,3 milliárd forintot hívott le a város, s ez épült be a tavalyi költségvetésbe.

Az idei gazdálkodást a rendszerváltás óta a legnagyobb, 24,7 milliárd forintos főösszeggel kezdte a város, ami a TOP-programok előrehaladása révén minden bizonnyal év közben még szintén felfelé módosul - jelezte a polgármester. Hozzátette, hogy az idei költségvetésből mintegy 277 millió forintot fordítanak a város által működtetett intézmények mintegy 1200 dolgozójának esetében a minimálbér és a garantált bérminimum miatti emelésekre.

Balaicz Zoltán újabb munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggésben hozott döntésekről is beszámolt a sajtótájékoztatón. Szólt arról, hogy az osztrák ADA 2015-ben átadott matracgyártó üzemének újabb száz dolgozó számára állást teremtő, egymilliárd forintos beruházásához módosítani kellett a város közigazgatási határát. Miután a bővítendő telek átnyúlik a szomszédos Bocfölde területére, a két önkormányzat megállapodott egy hathektáros terület Zalaegerszeghez történő átcsatolásáról.

Szintén száz dolgozóval és egy 1800 négyzetméteres új üzemcsarnokkal szándékozik bővíteni tevékenységét a város északi ipari parkjában padlógyártással foglalkozó magyar Timbertech Kft., s ezt a beruházást a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. lebonyolításában valósítják meg. Egy tízezer négyzetméteres iparterület pályázat útján történő értékesítéséről is határozott a város közgyűlése, így a fémmegmunkálással foglalkozó keszthelyi ULEV-S Kft. 450 millió forintos, ötven dolgozót alkalmazó beruházására nyílhat lehetőség - sorolta a polgármester.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com