Édesipari duális képzés indul Szerencsen

Három édesipari cég összefogásával, valamint a helyi önkormányzat támogatásával többféle duális képzés indul a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen - jelentették be a városban megrendezett sajtótájékoztatón, csütörtökön.A Nestlé Hungária Kft., a Szerencsi Bonbon Kft., valamint a Halász Produkt Kft. összefogása eredményeként a 2019-2020-as tanévtől kezdődően édesipari termékgyártó, elektronikai műszerész és gyártósori gépbeállító szakmákban indul duális képzés a Szerencsi Szakképzési Centrum egyik tagintézményében, a Műszaki és Szolgáltatási Szakgimnázium és Szakközépiskolában - írja  Nyiri Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester helyszínen kiosztott közleményében.

   
Kiemelte, a Nestlé már 2016-ban elindította duális képzését Diósgyőrben, ennek tapasztalataira alapozzák a szerencsi programot.

A tervek szerint a következő 5-10 évben itt körülbelül 300 fiatal szerezhet majd középfokú végzettséget, a három édesipari cég pedig akár a 80 százalékukat is tudná alkalmazni a nyugdíjba vonuló vagy egyéb okból távozó dolgozóik pótlására.     


A megállapodásban szereplő cégek vállalják, hogy szakembereik részt vesznek a tananyag összeállításában, valamint oktatási eszközöket és szaktudást biztosítanak a képzés hatékony megvalósításához. A szakoktatók betekintést nyernek a vállalkozások legmodernebb gyártási folyamataiba, hogy tapasztalataikat beépíthessék az iskolai képzésbe. Az édesipari cégek a tanulóknak gyakorlati lehetőségeket is biztosítanak, és aktív szerepet vállalnak a képzés népszerűsítésében - közölték.     


Nyiri Tibor polgármester a kezdeményezéstől azt várja, hogy Szerencs ismét a vidéki édesipar fellegvára legyen - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón. Emlékeztetett rá, hogy a városban már volt hagyománya az édesipari képzésnek, de a munkahelyek folyamatos csökkenése miatt megszűnt. A hamarosan századik évfordulóját ünneplő szerencsi csokoládégyártás véleménye szerint ismét az építkezés útjára lépett, ami a képzéssel és foglalkoztatási lehetőséggel együtt kiszámítható jövőt jelent a helyi és környékbeli fiataloknak is.    



Hélene Kovalevsky, a Nestlé Hungária Kft. Szerencsi és Diósgyőri gyárának igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a duális képzés jól illeszkedik cégük globális elképzeléseihez. Ezen belül a szerencsi program fontos szerepet játszik, ugyanis két gyáruk is működik a térségben, ezáltal a város már nemcsak a csokoládé-, de a kakaó- és kávégyártás központja is lett. Cégük karrierlehetőséget is kínál a képzésben résztvevő fiataloknak - tette hozzá.     


Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a jövőben a Dunától keletre elterülő országrész édesipari szakembereit Szerencsen képeznék majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com