Egészséges ivóvizet kap három somogyi település

Egészséges ivóvizet kap három somogyi település egy most lezárult, az Európai Unió és a magyar állam mintegy 240 millió forintos támogatásával, összességében 270 millió forintból megvalósított fejlesztésnek köszönhetően - közölte a települések alkotta társulás projektkommunikációval megbízott munkatársa csütörtökön az MTI-vel.

ivovizIzményi Éva tájékoztatása szerint az ivóvízminőség-javító program Mernyén, Ecsenyben és Polányban mintegy 3000 lakos életminőségének javítását szolgálja.

Közölte: a társulás az önerőalaptól elnyert csaknem 34 millió forint saját forrással egészítette ki a pályázati támogatást, így a lakosság számára semmilyen anyagi terhet nem jelentett a fejlesztés, amelyre azért volt szükség, mert a megengedett határértéknél magasabb volt az ivóvíz vas- és ammóniumtartalma.

A beruházás keretében Ecsenyben felújították a régi kutat és a biztonságos vízellátás érdekében tartalék kutat is fúrtak. A technológiai berendezéseknek új kezelőépületet emeltek, iszapülepítőt alakítottak ki, a hálózaton pedig rekonstrukciós és mosatási munkákat végeztek.

Polányban is felújították a régi kutat és tartalék kutat is fúrtak. A vízmű területének bővítése után új kezelőépület, iszapülepítő medence, zárt szennyvíztározó és tolózáraknák épültek. Az ellátás zavartalanságát szolgálja a település magasan fekvő területén kialakított külön nyomászóna: a meglévő 100 köbméteres tároló mellett nyomásfokozó berendezést helyeztek el.

Mernyén a mernyeszentmiklósi településrész kútvize okozott problémát, ezért az itt élőknek ezentúl a szintén felújított mernyei vízműhöz kapcsolódó vezetéken biztosítják a vízszolgáltatását. A programhoz utólagosan kapcsolódott a mernyei vízmű II. számú kútjának felújítása is.

A korszerűsítési munkák közben derült ki ugyanis, hogy a kút csak a töredékét biztosította az elvárható vízmennyiségnek. Az elmúlt két hónap során tisztították, átmosták a kutat, kicserélték a betétszűrőt, s az ma már megfelelő teljesítménnyel üzemel.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com