Egy év alatt 10 százalékos részesedést akar elérni az ingatlanközvetítői piacon a Rock Home

A lakossági ingatlanértékesítési piac új szerepelője, a Rock Home a november közepi indulását követő egy évben 10 százalékos részesedést szeretne elérni, amit a magyar tulajdonú vállalkozás részben a továbbra is bővülő piacra, illetve az egyedi IT-megoldásokra és a közösségi médiában rejlő lehetőségekre alapoz - közölték az alapítók az MTI-vel.Kövesdi Marcell, a Rock Home egyik alapítója és ügyvezetője elmondta: várakozásuk szerint egy év alatt a lakossági ingatlanpiac értékben további 8 százalékot nő és eléri a 65 ezer milliárd forintot, az új vállalkozás pedig az évi 150 ezer ingatlanértékesítésből kíván az ingatlanközvetítői piacon 10 százalékos részesedést elérni.

    
Hozzátette: a Rock Home egy év alatt mintegy 5800 ingatlan-adásvételét tervezi lebonyolítani, 3,5 százalékos, összesen 2,5 milliárd forint összegű jutalékért. A cég várakozásai szerint a következő egy évben a lakossági ingatlaneladások száma 3 százalékkal nő és eléri a 155 ezret. Az ingatlanügynökség két cégből alakult: Kövesdi Marcell a Házbank ügyvezető igazgatójaként ingatlanos tapasztalatát hozza csapatával, míg az OXO Properties kockázati befektetőként száll be. A két befektető 20 százalékos és 80 százalékos részesedéssel rendelkezik az új cégben.
    

A várakozások szerint egy év alatt 60 nagy és 30 kisebb független iroda csatlakozik hozzájuk. A magyar piacon napjainkban mintegy 3000 ingatlanközvetítő iroda 8 ezer értékesítővel dolgozik, de nagy a fluktuáció: a becslések szerint az elmúlt évben 10 induló iroda közül 4 egy éven belül bezárt - írták. A nemzetközi gyakorlatot követve a Rock Home papírmentes irodák létrehozásával teszi gyorsabbá és kényelmesebbé az értékesítést. Minden munkatárs tabletet használ a szerződések és nyilatkozatok elektronikus megtekintésére és aláírására, táblagépen veszi fel a hirdetéseket a helyszínen, az alaprajzok pedig az applikáción keresztül percek alatt is elkészíthetők. Az árazás szintén elektronikusan történik, és az eladás során az ármaximalizálás a fő prioritás.
    

A statisztikai adatok szerint az elmúlt 10 évben óriási hullámvasúton volt a magyar ingatlanpiac, hiszen 2008 és 2014 között a gazdasági válság hatására átlagosan 35 százalékkal csökkent az ingatlanok reálértéke és az éves ingatlan tranzakciószám is lecsökkent a korábbi 150 000-ről 90 000-re, míg 2014-től kezdődően, nagyot ugorva a piac, három év alatt elérte a korábbi 150 000-es tranzakciószámot, esetenként 40-50 százalékos áremelkedés mellett. Tavaly az elkelt lakások átlagára 13,6 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com