Egy év alatt 17 százalékkal nőtt az elütött nagyvadak száma

Tavaly közel 7500 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 17 százalékkal meghaladja az egy évvel korábban regisztráltat - tájékoztatta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kedden az MTI-t.A közleményükben kiemelték, hogy az elmúlt hetekben ismét megnőttek a vadbalesetek, ami összefügésben áll az állatok párzási időszakban megváltozó viselkedésével. A károk megelőzése érdekében az őszi időszakban indokolt a fokozott elővigyázatosság - figyelmeztettek.
    

Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a károk átlagos értéke eléri a milliós szintet, így kiemelt szerep jut a megfelelő biztosítási fedezetnek. Ez olyan casco-szerződés lehet, amely kiterjed a töréskárra, ezen kívül több biztosítónál is köthető a kötelező biztosítás mellé kiegészítő vadkárbiztosítás - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra: maga a kötelező biztosítás nem nyújt védelmet a saját kárra, mivel az baleset okozásakor csupán az érintett vétlen károsultaknak térít.
    

A FBAMSZ jelezte, hogy Magyarországon a gépjárműveknek csupán ötöde rendelkezik casco-védelemmel: az MNB adatai szerint 2022 második negyedévében valamivel több mint egymillió gépjárműnek volt ilyen biztosítása. Ezeknek a casco-biztosításoknak egy része ráadásul csupán részkockázatokra - például lopáskárra terjed ki - hangsúlyozták.
    

A szövetség rámutatott: a nagyvadak közül a legtöbb esetben őzzel ütköznek gépjárművek, tavaly több mint 5800 ilyen esetet rögzítettek a vadgazdálkodási adattárban. Ezen felül közel 1200 szarvast és 430 vaddisznót ütöttek el a járművek. Apróvaddal - nyúl, fácán, fogoly - további több mint 10 ezer balesetet regisztráltak.
    

Vadbaleset esetén a rendőrség mellett értesíteni kell az illetékes vadásztársaságot is, a sérült vadat nem szabad megközelíteni, az elpusztult állat tetemének elvitele pedig lopásnak minősül - idézték fel a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com