Egy felmérés szerint a harmadik negyedévben javult, majd ismét romlani kezdett a fizetőképesség

Folytatódott a háztartások pénzügyi helyzetének stabilizálódása a harmadik negyedév elején, az időszak végére azonban kissé ismét csökkent az Intrum fizetőképességi mutatója - közölte az MTI-vel a követeléskezelő társaság.Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) átlagos értéke a harmadik negyedévben 38,1 volt, ami jelentősen elmarad a tavalyi, azonos időszakban mért 52 pontos értéktől, de javulást jelent a második negyedév végén mért 37,1 pontos értékhez, és különösen a járvány áprilisi csúcsán mért 18,9 ponthoz képest.

    
Július végétől kezdve viszont már újra csökkent a lakosság fizetőképessége, szeptember végére 35,8 ponton állt. A közleményben megjegyezték: a fizetőképességi adatok alátámasztják a Pénzügyminisztérium jóslatát, miszerint W-alakú kilábalásra lehet számítani a recesszió után. Deszpot Károly, az Intrum értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy korábban az IFI grafikonja pontosan jelezte előre a nemzeti össztermék alakulását. Szerinte azért sem romlott egyelőre a tavaszihoz hasonló mértékben a fizetőképesség, mert a korlátozások enyhébbek, továbbá a lakosság felkészültebben várta a második hullámot.
    

Az IFI olyan mutatókból áll össze, mint a jövedelmek mértéke, az adósságállomány, a megtakarítások értéke és a háztartási fogyasztás. Az index növekedése azt jelenti, hogy a háztartások pénzügyi helyzete stabilizálódik, könnyebben tudják fizetni a kiadásaikat, és több pénzt tudnak félretenni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com