Egyelőre átmeneti rendeletek szabályozzák az otthoni munkavégzést

Az otthon dolgozókra vonatkozó szabályok átfogó, törvényi szintű rendezése még várat magára, és egyelőre átmeneti rendeletekkel igazítják a meglévő szabályokat a megnövekedett home office igényhez - elemezte a kormány nemrég megjelent újabb rendeletét a távmunka ideiglenes, tavaly év végén bevezetett rendszerének meghosszabbításáról a Niveus Consulting Group tanácsadó cég.Az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményben kiemelték: többek között a Munka Törvénykönyvének és a munkavédelemre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatára lenne szükség a home office-ban dolgozókra vonatkozó szabályok törvényi szintű rendezéséhez.
    

Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere a közleményben megjegyezte, hogy a legfrissebb rendelet kizárólag a Covid veszélyhelyzet fennállásáig alkalmazandó, tulajdonképpen meghosszabbítva. Az új rendelet ugyanakkor néhány fontos változást is hoz, így egyértelművé teszik a munkáltató felelősségét a távmunkához kapcsolódóan az eszközök biztosítása és a munkavédelmi előírások megtartása terén - tette hozzá.
    

Az elemzésben felhívták a figyelmet arra, hogy a rendelet a vonatkozó szabályokat kettéválasztja. Ha a munkavállaló számítástechnikai eszközön dolgozik, akkor a munkáltató írásban tájékoztatja a biztonsági előírásokról, ezek megtartását pedig számítástechnikai eszközök alkalmazásával távolról is ellenőrizheti. Ha a munkavégzés otthon, de nem informatikai eszközön történik, akkor a munkáltatónak előzetesen engedélyeznie kell az általa megfelelőnek tartott helyet.
    

A rendelet értelmében megmarad az a szabály, hogy havonta, a minimálbér (a február óta megemelt összeg szerint) összegéig igazolás nélkül elszámolható költségtérítést adhat a cég a munkavállalónak - mutattak rá utalva arra, hogy a költségtérítés a felek megállapodásán múlik. A tanácsadó cég ismertette: régóta létező lehetőség az otthonról dolgozók támogatására, hogy a távmunkában - ami békeidőben a kizárólag otthonról, informatikai eszközön dolgozót jelenti - foglalkoztatott kollégáknak egyszeri, legfeljebb 200 ezer forintos összegben adómentesen meg lehet téríteni a távmunkához vagy a kapcsolattartáshoz szükséges informatikai eszközök költségét. Ugyanígy ki lehet fizetni adómentesen az internetelőfizetés-, illetve rezsiköltségeket is - mutattak rá jelezvén, hogy ezekhez minden esetben számlával kell igazolni a költségeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com