Egyelőre nincs javaslat a jövő évi minimálbérre

A járvány miatt szinte biztos, hogy csak a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum összegéről tárgyalnak az idén a szociális partnerek. A szakszervezetek és a munkáltatói képviseletek is óvatosak, konkrét javaslat egyelőre nincs - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.Az innovációs tárca szerdán jelentette be, hogy megkezdődtek a jövő évi minimálbér összegéről szóló egyeztetések a kormányzat, valamint a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek között.

Hangsúlyozták: a kormány célja továbbra is az, hogy a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek állapodjanak meg a kötelező legkisebb bérek jövő évi mértékéről.

   
A Liga Szakszervetek elnöke a lapnak elmondta: egyelőre nem hangzottak el konkrét számok a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén. Mészáros Melinda szerint a jelenlegi, óriási bizonytalanságot okozó járványhelyzetben teljesen természetes, hogy a kormányzat és a szociális partnerek is óvatosak. Kritikus időszak előtt állunk, ezért elhúzódó, talán eddig még sohasem tapasztalt nehézségű tárgyalások után születhet döntés a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről - tette hozzá.
    

Abban már most egyetértés van, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően csak 2021-re szülessen megállapodás. Felvetődött ugyanakkor, hogy a minimálbérek éves változásának jövőbeni kereteit már most alakítsák ki a felek - mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint ez előremutató felvetés, mivel a 2016-ban megkötött, feltételhez kötött munkáltatói-járulék-csökkentési irányokat is tartalmazó bérmegállapodás megkötése egyértelműen jó döntés volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com