Egymilliárdos beruházást fejezett be a napkori Gémtech Kft.

Több mint egymilliárd forintot fordított a darukban használható hajtóműcsalád kifejlesztésére a napkori székhelyű, fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.Közleményük szerint a G-Power elnevezésű hajtóműcsalád az intelligens szoftvere és interaktív vezérlőrendszere a magyar és külföldi gyártmányú daruk modernizációja során szükséges hajtómű-cserék folyamatát egyszerűsíti, valamint a munkafolyamatok hatékonyságát és biztonságát befolyásoló emberi tényezők kiküszöbölésére kínál megoldást a daruzási folyamatok során.
    

A nyugat-európai színvonalú fejlesztés megfelel a portál-, a bak-,  illetve híddaruk speciális követelményeinek - tették hozzá. A teljes projektösszegből csaknem 498 millió forintot a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap pályázatán, vissza nem térítendő támogatásként nyert el a társaság. A Gémtech Kft. tavaly fejezte be egy másik, nagyobb összegű beruházását is; egy új üzemcsarnokot építettek fel a napkori telephelyen mintegy kétmilliárd forintból, amelyhez az állam 900 millió forint támogatást nyújtott.
    

A nyilvános cégadatok szerint a 2021-ben 154 dolgozót foglalkoztató kft. 2020-ban 5,2 milliárd, míg 2021-ben 9,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye pedig 621 millió, illetve egymilliárd forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com