Egyre fiatalabb korosztály kezdi meg a nyugdíjas korra történő előtakarékoskodást

Egyre fiatalabb korosztály kezd takarékoskodni a nyugdíjas éveire, a most húszas-harmincas éveikben járó fiatalok több mint fele gondolja úgy, hogy pihenés helyett dolgoznia kell nyugdíjas korában, döntő többségük azonban továbbra sem rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással - derül ki négy pénzügyi intézmény friss kutatásából.Az OTP Nyugdíjpénztár felmérése szerint az 1997 után született, a munkaerőpiacra éppen belépő Z generáció optimistább, mint az - 1980 és 1996 között született - Y generáció: előbbiek 43 százaléka véli úgy, hogy nyugdíjas korában is dolgozni fog a megélhetésért, szemben az idősebbek (Y generáció) 54 százalékával. A KSH-adatok az Y generáció jövőképét támasztják alá: a munkavállalók életkorára vonatkozó legfrissebb adatok szerint 2013 és 2018 között majdnem 80 százalékkal, 59 ezerre nőtt a nyugdíjas munkavállalók száma.

   
Bár a jövőjük miatt aggódnak, az Y generációs válaszadók 86 százaléka, a Z generációsok 87 százaléka nem rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással - hívta fel a figyelmet Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője.

A kutatásból az is kiderül, hogy az Y és Z generáció egy része szerint érdemes időben elkezdeni az időskori évekre félretenni, ám a fiataloknak csupán harmada gondolja úgy, hogy már 18 és 25 éves kor között el kellene kezdenie a takarékoskodást a boldog időskori évek érdekében.
    

A Groupama Biztosító reprezentatív kutatása alapján a fiatalok leginkább 36 évesen, egyre fiatalabban kezdik el a nyugdíj-előtakarékosságot. A felmérésük szerint a nyugdíj-megtakarítási piacon új belépőként évtizedeken át a 40 év fölöttiek domináltak, a legfrissebb, 1000 személy megkérdezésén alapuló felmérés szerint azonban az esetek több mint felében már a harmincas éveik derekán elkezdik az előtakarékoskodást a fiatalok, az utolsó "nagyobb fellángolás" 45 évesen jön el.
    

A kutatás alapján azok körében, akik 36 éves korukig elkezdtek a nyugdíjas évekre takarékoskodni, a rendszeresebbé váló jövedelem jelentette a legnagyobb lökést a pénz félre tételére - 62 százalékuk vallotta ezt. Azok, akik addig nem vágtak bele a takarékoskodásba, a betöltött életkoruk alapján kezdték el a pénzüket félrerakni - 75 százalékuk ezt a választ adta.
    

Kádár Péter, a Groupama Biztosító igazgatója rámutatott: összességében az anyagi helyzet javulása a döntő tényező, a megkérdezettek 73 százaléka hozta ezzel összefüggésbe az előtakarékosság elindítását. A válaszadók többsége úgy vélte, havi 20 ezer forint többlet elég volt ahhoz, hogy a megtakarítás mellett döntsenek - jelezte Kádár Péter.
    

A CIG Pannónia Életbiztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai lakosság fele egyáltalán nem rendelkezik nyugdíj-megtakarítással, a fiatalabbak körében még rosszabb ez az arány. Már minden nyolcadik felnőtt korú havi 10 000 forintot meghaladó összeget tesz félre, és minden tizediknek van nyugdíjbiztosítása. A kutatás során az összes megkérdezett fele, a 25-29 éves korosztály pedig több mint háromnegyede állította, hogy semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik. A megkérdezettek 40 százaléka vallotta azt, hogy spórol időskorára, közülük legtöbben (14,6 százalék) önkéntes nyugdíjpénztári tagok, és minden tizedik válaszadó rendelkezik nyugdíjbiztosítással.
    

A Generali Biztosító felmérésében a megkérdezettek negyede (27 százaléka) arra számít, hogy egyáltalán nem kap majd nyugdíjat öregkorában, további 15 százalék pedig jelentős életszínvonal-eséssel számol, mivel szerintük nem lesz elég a nyugdíj jelenlegi körülményeik fenntartására. Pihenésként vagy megérdemelt jutalomként csak minden ötödik (20,7 százalék) magyar gondol a nyugdíjas éveire, az öngondoskodást azonban csupán 7 százalékuk említette.
    

A fiatalok (25-40 évesek) jóval pesszimistábbak, mint a nyugdíjhoz közelebb állók (50-55 évesek), előbbiek jóval nagyobb arányban gondolják úgy, hogy semmilyen nyugdíjat nem fognak kapni, vagy túl keveset a megélhetéshez, az utóbbiak viszont már inkább szeretnek rá pihenésként, vagy megérdemelt jutalomként gondolni.
    

A legbizonytalanabb korosztály a felmérés szerint a 41-50 év közöttiek, hiszen ellentétben a fiatalokkal (akik meg vannak győződve, hogy semmit nem kapnak), vagy az idősekkel (akik már készülnek a nyugdíjra), ők egyáltalán nem tudják, mire számítsanak. Talán éppen a kiszolgáltatottság érzése miatt a 40-esek említették legnagyobb arányban (10 százalék) az öngondoskodást, mint megoldási lehetőséget, szemben a 25-30 év közötti korosztállyal, amelynek csupán 1,5 százaléka.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com