Együttműködési megállapodást írt alá Ungváron a Magyar Fejlesztési Központ és a Tisza ETT

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: A magyar-ukrán közös területfejlesztést elősegíteni hivatott együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) és a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) szombaton Ungváron, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) üléstermében tartott fórum alkalmából.Az aláírás előtt tartott beszédében Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója hangsúlyozta: a vízummentesség közelmúltban történt megadásával az Európai Unió (EU) egyértelműen kifejezte az Ukrajna iránti bizalmát. Az EU az a szervezet, amely elősegíti Ukrajna jövőbeni demokratikus fejlődését - tette hozzá.

Megjegyezte: az EU-normák betartása lehetővé teszi Kárpátalja számára európai források bevonását a régiófejlesztésbe, amire jelenleg a térségnek igen nagy szüksége van.

Elmondta, Kárpátalja számára prioritást jelent a szomszédos EU-tagországokkal, köztük Magyarországgal folytatott együttműködés, amit az is jelez, hogy a mintegy 80 közös fejlesztési projekt nagyobb része magyar partnerekkel közösen valósult meg. Kifejtette, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja megye által 2015 októberében közösen megalakított Tisza ETT minőségi előrelépést jelent Kárpátalja stratégiai fejlesztését illetően, mert lehetővé teszi európai uniós források bevonását egyebek mellett a régió és a határinfrastruktúra fejlesztésébe magyarországi segítséggel.


Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszédében hangsúlyozta: a Tisza társulás igazi sikertörténet, különleges és jelentőségteljes kezdeményezés. "Különleges, mert az első olyan területi társulás Európában, amelyet egy EU-tagállam és egy EU-n kívüli állam hozott létre. Jelentőségteljes, mert új és innovatív szervezet, aktív reformfolyamatokat indít be, gazdasági, befektetési, környezetvédelmi, infrastrukturális, kulturális és oktatási projekteket valósít meg, az uniós támogatások hatékony felhasználását teszi lehetővé" - emelte ki. Ez egy modellértékű együttműködés, amely minta lehet más régiók számára is; már az elnevezése is szimbolikus, hiszen a Tisza éltető és összekötő kapocs, nem ismer határokat. Ezért a szervezet céljai között szerepel a folyó szennyeződésének megállítása, tisztító rendszerek kiépítése, a hulladék csökkentése - fűzte hozzá.


A miniszter szerint a területi társulás sikertörténet azért is, mert erősíti a nemzetek közötti együttműködést, a "híd szerepét tölti be közöttünk". Hangsúlyozta: "A magyar kormány elkötelezetten támogatja Ukrajnát, célunk a gazdasági együttműködés fejlesztése, a közös kezdeményezések erősítése. Meggyőződésem, hogy a határokon átívelő együttműködésben és régiók közötti összefogásban rengeteg lehetőség van, s mi pedig sokat tehetünk, és tenni fogunk annak érdekében, hogy ez az együttműködés hatékony legyen".


A fórum zárásaként Seszták Oszkár, a Tisza ETT elnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke és Bózsik András Pál, a Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. igazgató-helyettese aláírta a két szervezet együttműködési megállapodását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com