Együttműködési megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hétfőn a felsőoktatási intézmény gödöllői campusán megrendezett Egyetemi Innovációs Hét megnyitóján - közölték a felek közös közleményben.Kiemelték, az agrárszektorban is lényeges szerepe van a tudatos szellemitulajdon-védelemnek, az együttműködési megállapodás a hallgatók és oktatók ismereteinek elmélyítését szolgálja. A tájékoztatás szerint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a hetedik felsőoktatási intézmény, amellyel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött. A cél ezúttal is az, hogy az egyetemisták tudatosabban kezeljék a létrehozott szellemi tulajdonukat és megtanulják, hogyan tudják azokat hasznosítani - írják a közleményben.
    

A megállapodás részeként az SZTNH közreműködik a szellemitulajdon-védelmi ismeretek oktatásában, a szakmai módszertani fejlesztésekben, emellett a felek a hazai innovációs potenciál erősítése, a kutatás-fejlesztés és a technológiamenedzsment színvonalának fejlesztése érdekében közös programokban is részt vesznek. Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke a közleményben hangsúlyozta, minden eszközük megvan ahhoz, hogy segítsék az egyetemet, szolgáltatásuk teljes portfóliója áll a tanárok és diákok rendelkezésére.
    

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a közleményben úgy fogalmazott, fontosnak tartják, hogy az egyetemen futó pályázatok, kutatások és szakmai munka eredményeképp piacképes, gazdaságilag és társadalmilag is hasznos találmányokkal bővítsék intézményük szellemi-tulajdon portfólióját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com