Együttműködési megállapodást kötött a Vantage Towers és az Antenna Hungária

Együttműködési megállapodást írt alá a Vantage Towers toronyvállalat  az Antenna Hungáriával, hogy a bázisállomások hatékony kihasználásával közösen javíthassák Magyarország hálózati lefedettségét - tájékoztatta a Vantage Towers Magyarország keddi közleményében az MTI-t.A megállapodás értelmében az Antenna Hungária a Vantage Towers tornyain hírközlési szolgáltatásaihoz szükséges berendezéseket fog elhelyezni és beüzemelni. A közlemény szerint a Vantage Towers 2020 novemberében kezdte meg működését Magyarországon, hogy támogassa Európa digitális transzformációját. A vállalat nem először működik együtt az Antenna Hungáriával, a bázisállomások hatékony kihasználását már korábban megkezdték.

    
A mostani együttműködés lehetővé teszi az Antenna Hungária számára a Vantage Towers tornyain hírközlési szolgáltatásaihoz szükséges híradástechnikai konténerek, beltéri és kisegítő berendezések, parabola és rádióantennák, valamint az ezekhez kapcsolódó kábelek és egyéb eszközök elhelyezését és beüzemelését.
    

A Vantage Towers célja, hogy fenntartható módon tegye elérhetővé a szükséges infrastruktúrát Európa digitális fejlődéséhez, ezért a berendezéseknek nyújtott helyen túl szolgáltatja az új berendezések működéséhez szükséges áramot is, amelyet a környezettudatosság jegyében 100 százalékban megújuló forrásból biztosít.
    

Budai J. Gergő, a Vantage Towers Magyarország vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy az együttműködés értelmében a Vantage Towers az Antenna Hungária által újonnan elhelyezett és beüzemelt eszközök üzemeltetőjévé is válik. Árki Zsolt, az Antenna Hungária Zrt. műszaki igazgatója jelezte: minden olyan együttműködés kiemelten fontos az Antenna Hungária számára, amelynek segítségével még jobbá tehetik szolgáltatásaik minőségét. Hangsúlyozta, hogy az együttműködés során a megújuló forrásokból biztosított energiafelhasználás segítségével a környezet védelme is kiemelt szerepet kap.
    

A Vantage Towers Európa egyik vezető toronyvállalata, amely 10 országban mintegy 82 000 makroállomással rendelkezik. A Vantage Towers Magyarország több mint 2000 állomással a második legnagyobb piaci részesedéssel rendelkezik Magyarországon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com