Együttműködik az ÁSZ és a versenyhivatal

Szorosabbra fűzi együttműködését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - erről állapodott meg Domokos László az ÁSZ elnöke, és Rigó Csaba Balázs, a GVH újonnan kinevezett elnöke - tájékoztatta a számvevőszék kedden az MTI-t.Az ÁSZ 2011-ben indította el azt a nemzeti korrupcióellenes együttműködést, amelynek célja a közpénzügyi helyzet javítása, a közpénzt használó és közvagyont kezelő szervezetek szabályozottságának támogatása, korrupció elleni védettségének erősítése. Ehhez az együttműködéshez most csatlakozási szándékát jelezte a GVH is.

    
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke munkamegbeszélést tartott Rigó Csaba Balázzsal, aki 2020. április 15-i hatállyal vette át a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vezetését. Az egyeztetésen az ÁSZ és a GVH közötti jövőbeni együttműködési lehetőségekről és kölcsönös tudásmegosztásról esett szó. Domokos László rámutatott: az ÁSZ számos elemzése érinti a GVH alaptevékenységéhez tartozó területeket, mint például a tisztességes piaci versenyt, vagy a különböző piaci szolgáltatásokat igénybe vevő fogyasztók védelmét. Mint mondta: az ÁSZ a törvényben előírt tanácsadó tevékenysége keretében széleskörű tudásmegosztó tevékenységet végez, amelynek célja a közpénzügyi helyzet javítása, illetve az állampolgároknak szolgáltatásokat nyújtó közszolgáltatásokat biztosító rendszerek fejlesztése.
    

Rigó Csaba Balázs - aki eddig a Közbeszerzési Hatóság elnöke volt - elmondta: a GVH elnökeként  az állampolgárok fogyasztói jólétének növelésére, a verseny tisztaságának védelmére és a versenykultúra fejlesztésére törekszik. Mindehhez elengedhetetlen a versenyhivatali eljárások gyorsítása, a szervezet működésének innovatív megújítása és a Gazdasági Versenyhivatal társadalmi elismertségének növelése - fejtette ki.
    

A megbeszélésen szó esett arról, hogy 2011 novemberében az Állami Számvevőszék kezdeményezése alapján a közigazgatási és igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az Állami Számvevőszék elnöke közös nyilatkozatot írt alá, amelyben erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenálló képességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére.


Az összefogáshoz 2012-ben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, 2014-ben a Belügyminisztérium, 2016-ban pedig a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank. A résztvevő szervezetek vezetői a saját alkotmányos kereteik között szorosan együttműködnek, és évente közösen értékelik az elért eredményeket.
    

Rigó Csaba Balázs a megbeszélésen kezdeményezte a Gazdasági Versenyhivatal csatlakozását az intézményközi összefogáshoz. Az integritás, a közélet tisztasága olyan értékek, amelyeket a GVH-nak is mindenek felett biztosítania kell működésében, hiszen csak így garantálható, hogy beavatkozásai a torzítatlan verseny érvényesülését eredményezik a piacokon. Domokos László üdvözölte Rigó Csaba Balázs kezdeményezését, és biztosította a GVH elnökét, hogy támogatni fogja a versenyhivatal csatlakozását, és erről tájékoztatja az együttműködés tagjait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com