Elemzés: emelkedik a vállalati fizetésképtelenségi eljárások száma

Magyarországon 2015 és 2020 között látványosan javultak a vállalati fizetésképtelenségre vonatkozó mutatók, az eljárások száma kevesebb, mint felére, 9545-ről 4293-ra esett öt év alatt, ez a pozitív trend azonban megtörni látszik - közölte az Euler Hermes hitelbiztosító szerdán elemzésében.Bujdosó Tünde, az Euler Hermes kockázatkezelési igazgatója a közleményben kifejtette, hogy 2021 első félévi adatok szerint az előző év azonos időszakához képest 18 százalékos növekedés volt a magyar fizetésképtelenségi eljárások számában, várakozásaik szerint a teljes évre az emelkedés elérheti a 20 százalékot, összesen 5151-et.
    

Hozzátette, jó hír, hogy a pandémia ellenére az adat még ezzel együtt is alatta marad a 2019-es fizetésképtelenségek számának. Ennek okai között említette egyrészt a globális gazdaság vártnál gyorsabb kilábalását, amelyet a gazdaságélénkítő és beruházást ösztönző politika is erősen támogatott, másrészt az átoltottságnak köszönhető gyorsabb normalizálódást.
   

Az elemzés szerint a likviditási gondoknak leginkább kitett szektor Magyarországon a turizmus és vendéglátás, ahol az idei év első hat hónapjában 190 felszámolási eljárás indult, 36 százalékkal több 2019 azonos időszakához képest. A fizetésképtelen építőipari cégek száma az idei első fél évben mintegy 40 százalékkal nőtt 2020 első hat hónapjához képest.
    

Az Euler Hermes a magyar autóipari beszállítóknál is a fizetésképtelen vállalatok számának emelkedésére számít, amelyet elsősorban az alapanyagárak erős növekedése, a technológiai trendek által diktált beruházási nyomás, a globális szállítási láncok akadozása, a súlyos chiphiány okoz. A közlemény szerint a masszív állami beavatkozásoknak köszönhetően minden második bajba jutott cégnek sikerült elkerülni a fizetésképtelenséget Nyugat-Európában. Ennek köszönhetően az Euler Hermes Globális Inszolvencia Index, amely a vállalati fizetésképtelenségi esetek alakulását érzékelteti, 2020-ban összességében 12 százalékos csökkenést mutatott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com