Elemző: enyhén emelkedhet a BUX nyitásban

Enyhe emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hétfőn is csúcson zárt a BUX, folytatódott a magyar tőzsde szárnyalása, 49 ezer pont felett zárt az index.

Kifejtette, az OTP a hétfői kereskedésben megfordította a pár napos negatív trendet, kedden továbbra is a 16 500-17 025 forint közötti sávra érdemes figyelni.


A Mol hétfőn csökkent, de kedden az emelkedő olajárak mellett ismét megpróbálkozhat a 2450 forintnál húzódó ellenállás leküzdésével. A Richter ugyan részben kilépett a csökkenő trendből, azonban továbbra is a 8400 forintnál húzódó ellenállásra érdemes figyelni. A Magyar Telekom a 420-427 forinti közötti sáv közepén fejezte be a napot hétfőn, ezt a két szintet érdemes figyelni az elemző szerint a részvénynél.

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,40 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 49 015,24 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 12 forinttal, 0,49 százalékkal 2426 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,42 százalékkal 16 630 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,36 százalékkal 424 forintra nőtt, forgalma 71,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,36 százalékkal 8305 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com