Elemző: kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is kedvező, így kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán MTI-hez elküldött kommentárja szerint ugyanakkor kérdés, hogy sikerül-e megtartani az emelkedést a nap további részében. A vezető részvények közül az OTP árfolyama a 9 ezer forintos szint alatt zárt, ha tartós lenne a letörés, a következő erősebb támasz 8470 forintnál található.

A Mol grafikonján 2890 forintnál és 2840 forintnál húzódnak fontosabb szintek.
    

A Richter jegyzése hétfőn megközelítette a 8 ezer forintos támaszt, amire a szakértő szerint a továbbiakban is kiemelten érdemes figyelni, hamarosan nagyobb elmozdulás jöhet az árfolyamban. A Magyar Telekom árfolyama a 317-324 forintos sávban mozog. Az elemző jelezte, hogy 13 455 forintos célárat adott az OTP Bankra a JP Morgan. A hétfői záróárat közel 50 százalékkal haladja meg a célár, az ajánlásuk ennek ellenére semleges.
    

Kitért arra is, hogy a Mol gázt talált Pakisztánban. Jelenleg teszteket végeznek a TAL Blokk területén lévő Tolanj West-02 kúton talált szénhidrogéneken; a kitermelhető mennyiséget napi 360 ezer köbméterre becsülik. A kitermelés 2022 decemberben kezdődhet, de ezt megelőzően további tesztek elvégzése szükséges. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 628,79 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 43 034,16 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt.


A Mol árfolyama nem változott, 2886 forint maradt 713,7 millió forintos forgalom mellett. Az OTP-részvények ára 382 forinttal, 4,08 százalékkal 8976 forintra csökkent, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,62 százalékkal 319 forintra esett, forgalma 29,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,49 százalékkal 8060 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com