Elemző: korrekcióval indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy két hete folyamatosan emelkedik a BUX index, azonban hétfőn negatív nyitás jöhet a nemzetközi befektetői hangulat némi romlása miatt.

   
A vezető részvények közül meghatározó ellenállási szint közelébe ért a Mol és az OTP árfolyama, előbbi esetében 2500 forintnál, utóbbi grafikonján 14 ezer forintnál található fontos akadály. A technikai kép alapján folytatódhat a Richter emelkedése, ehhez a 7580 forintos szintet kellene áttörni. A Magyar Telekom jegyzése lendületesen emelkedett a pénteki kereskedésben, hétfőn kisebb korrekció jöhet az árfolyamában - mutatott rá Varga Zoltán.
    

A Mol tovább vette magát, a pénteki kereskedésben 230 ezer saját részvényt vásárolt a társaság, az átlagárfolyam ezúttal 2423,2 forint volt. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 492,51 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 44 393,21 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 20 forinttal, 0,82 százalékkal 2446 forintra erősödött, 4,9 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,16 százalékkal 13 950 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 17,5 forinttal, 4,54 százalékkal 403 forintra emelkedett, forgalma 470,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,67 százalékkal 7550 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

http://ujhazak.com