Elemző: mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, pénteken magára talált az OTP, és sikerült visszakapaszkodnia a 8000 forintos szint fölé, amely továbbra is támaszt jelent, míg az ellenállási szint 8241 forintnál húzódik.
    

A Mol árfolyamában 2910 forintnál található egy fontos ellenállás, áttörése esetén a 2965 forintos szintet célozhatja meg, míg a támasz 2845 forintnál húzódik. Jelentős negatív korrekció indult a Richter árfolyamában, 8000 forintnál húzódik a következő fontos támasz. A Magyar Telekom grafikonján 310 forintnál található a támasz, és 322 forintnál az ellenállási szint - fejtette ki Varga Zoltán.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,15 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 41 805,28 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 26 forinttal, 0,90 százalékkal 2906 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 214 forinttal, 2,71 százalékkal 8120 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom papírjainak árfolyama 2,5 forinttal, 0,81 százalékkal 312,50 forintra emelkedett, forgalmuk 50,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 305 forinttal, 3,64 százalékkal 8075 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com