Elemzők: a feszes munkaerőpiacon kibontakozó bérverseny inflációs kockázatokat is hordoz

A harmadik hullám korlátozásainak feloldása és a szolgáltató szektor helyreállása mellett szezonális tényezők is segítették júliusban a történelmi rekordnak számító foglalkoztatási szint elérését. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a feszes munkaerőpiacon kibontakozó bérverseny inflációs kockázatokat is hordoz, miközben segíti a GDP növekedését.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma, 12 ezerrel több az előző havinál és 94 ezerrel az egy évvel korábbinál. A május-júliusi időszakra vonatkozó háromhavi mozgóátlag 4 millió 647 ezres foglalkoztatotti létszámot jelez, ami 62 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában volt.

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve.
    

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a szolgáltató szektorok helyreállásával  emelkedett új csúcsra a foglalkoztatottság. Az MTI-nek küldött kommentárjában megállapította, hogy a harmadik hullámos korlátozások végével hamar magára talált a munkaerőpiac, történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottak száma. A nyitási lehetőséggel párhuzamosan láthatóan aktív toborzásba kezdtek a vállalatok, így a nyár végére visszatért a válság előtti feszesség a munkaerőpiacra.
    

A kormány munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárult a munkahelyek megőrzéshez. A látható iparági jelek alapján az idei év második felében újra elérkezhet a másfél évvel ezelőtt látott munkaerőhiányos és erőteljes bérversennyel járó munkaerőpiaci környezet, ami már a második negyedévtől kezdődően a fogyasztásra és a GDP-re is pozitív hatást fejt ki.


Ez egyben igazolja a felfelé mutató inflációs kockázatokhoz fűződő aggodalmakat, mivel a munkaerőpiaci feszesség gyors emelkedése a bérnövekedés ütemét is tovább gyorsítja, miközben a kínálati oldal több esetben még mindig nem épült fel teljesen -  figyelmeztet Horváth András. A Takarékbank szakértőinek várakozása szerint idén 3,7, jövőre pedig 3,3 százalékos lehet a munkanélküliség.
   

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy szezonális hatások is közrejátszottak ugyan, de a foglalkoztatás növekedésében a gazdaság újraindításának és a belföldi turizmus felfutásának volt meghatározó szerepe. Pozitívumként emelte ki, hogy a korlátozások feloldása óta fokozatosan emelkedik az aktivitás is, vagyis egyre többen jelennek meg a munkaerőpiacon. Kedvezőnek tekinti azt is, hogy a foglalkoztatás az elsődleges munkaerőpiacon bővül, míg a közfoglalkoztatottak száma összességében stagnál, a külföldi telephelyeken dolgozóké pedig mérséklődik.
    

Előre tekintve a Századvég Gazdaságkutató szakértője szerint arra lehet számítani, hogy amennyiben nem kerül sor széles körű lezárásokra, a foglalkoztatottak száma tovább emelkedhet, míg a munkanélküliségi ráta tartósan 4 százalék alá csökkenhet. A foglalkoztatás ugyanakkor egyre több ágazatban kínálati korlátba ütközhet, vagyis a munkaerőhiány jelensége visszatérhet, ami pedig felfelé hajthatja a béreket. Ez különösen azokban az ágazatokban jelent majd nehézséget az üres álláshelyek feltöltésénél, amelyek a járványhelyzetben jelentős jövedelemkiesést szenvedtek el és amelyek még a kilábalás folyamatában tartanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com