Elemzők: a járvány keltette felvásárlási pánik pár hónapig még segítheti a kiskereskedelmi forgalom növekedését

A kiskereskedelem erősen kezdte az évet, és a növekedési üteme a következő hónapokban a koronavírus keltette felvásárlási pánik miatt átmenetileg fenn is maradhat, ami erős támaszt jelenthet a GDP növekedéséhez a gyengélkedő ipari teljesítménnyel szemben - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a kiskereskedelmi forgalom szerdán megjelent januári adatait.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint januárban 7,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma. A növekedés üteme a legmagasabb volt tavaly február óta. A 945 ezer milliárd forint havi forgalom viszont tavaly március óta a legalacsonyabb, azóta minden hónapban ezer milliárd forint felett volt az üzletek árbevétele.

    
Az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,9 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeket is árusító nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben összeségében 13,8 százalékkal emelkedett a forgalom volumene. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője elemzésében megjegyezte: a kiskereskedelem lendületesen kezdte az idei évet, ami erős támasz lehet a GDP-növekedés fenntartásához is.

A  forgalom januári növekedését a reálbérnövekedés mellett a tavalyi év végén a közszférában kifizetett jelentős bónuszok is támogatták.
    

A kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások  átadási hulláma, valamint a családvédelmi akcióterv is. A koronavíruspánik hatására az élelmiszerüzletek forgalma február végén-március elején kiemelkedő növekedést mutathatott, azonban a felhalmozott készletek miatt a következő hónapokban lassulhat az értékesítés, ezzel szemben a többi kategóriában az óvatosság miatt átmenetileg lassulhat a forgalom növekedése. A járvány csillapodása után azonban a háztartások pótolhatják az elhalasztott vásárlásokat.
    

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője kiemelte, hogy a különösen az iparcikkek és számítástechnikai termékek forgalmának növekedése volt jelentős. A forgalom bővülését továbbra is a bérek emelkedése magyarázza. Várakozásai szerint a következő hónapokban a koronavírus okozta felvásárlási láz miatt a kiskereskedelmi forgalom növekedése tartós maradhat. Ennek eredményeként az első negyedévben a fogyasztás bővülése némiképp ellensúlyozhatja az ipari termelés mérséklődését, amit a koronavírus miatt világszerte hozott intézkedések és leállások okozhatnak. Az év egészét tekintve a fogyasztás emelkedését nagyban meghatározza majd a bérek növekedése és az infláció alakulása.
   

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője arra számít, hogy februárban is erős marad a kiskereskedelmi teljesítmény, elsősorban az élelmiszer-kereskedelemben, ahol a pánikszerű felvásárlások a koronavírus miatt jelentős átmeneti forgalomnövekedést hozhattak. A kiskereskedelmi üzletek januári forgalma messze felülmúlta még a legoptimistább várakozást is. Az élénk kiskereskedelmi forgalom még mindig a nem élelmiszer-kiskereskedelemhez köthető, ahol tavaly március óta a legmagasabb volt a növekedés üteme. Az élelmiszer-kiskereskedelem a decemberihez hasonló erős teljesítményt mutatott. Az egyedüli gyenge pont az üzemanyag-kiskereskedelem volt, amely az árak emelkedése mellett mindösszesen 1,4 százalékos növekedést mutatott.
  

Összességében a januári kiskereskedelmi adat rendkívül jó évkezdetet jelent. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat értékelve azt mondta, a kiskereskedelem most sem okozott meglepetést. A növekedés motorját a nem élelmiszerek jelentik, ugyanis a tartós fogyasztási cikkek, többek között háztartási gépek, műszaki cikkek iránt továbbra is erős a kereslet.
    

Megállapította: a kiskereskedelmi bővülést a reálbérek emelkedése és a fogyasztási hitelek felfutása hajtja. A kiskereskedelmi forgalmon belül februárban az élelmiszereknél, főként a tartós élelmiszereknél várható egy magasabb növekedés a koronavírus-járvány miatti vásárlási hullám eredményeként. A mostani kilátások szerint összességében az idén némi lassulás várható: 5-6 százalék körüli emelkedésre lehet képes a kiskereskedelem.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com