Elemzők: a rekordmértékű második negyedévi növekedés nem ismétlődhet meg a harmadik negyedévben

A gazdaság rekord mértékű második negyedévi növekedése után a harmadik negyedévről megjelent első adat, a kiskereskedelmi forgalom mutatói, azt jelzik, hogy a harmadik negyedévben mérséklődik a gazdasági növekedés üteme - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Jelezték azonban, hogy a háztartások fogyasztása így is pozitívan járul majd hozzá a GDP növekedéséhez. A külföldi turisták visszatérése később még komoly lendületet adhat a kiskereskedelemnek.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki adatközlése szerint júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 2,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A júliusi növekedési ütem alacsonyabb mint az előző három hónapban volt.
    

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában rámutatott: a júliusi kiskereskedelmi adatból egyértelműen látszik, hogy a második negyedéves nagy felfutás után egy jóval mérsékeltebb növekedés jellemezheti a szektort és a gazdaságot a harmadik negyedév folyamán.

A forgalom júliusi alakulásában szerepet játszik a nyaralási szezon berobbanása, amely jobban kedvez a szolgáltatásoknak, mint a kereskedelmi forgalomnak.
    

A júliusi kiskereskedelmi adat az első, ami a harmadik negyedév gazdasági teljesítményéről elárul valamit, ám mivel ez az adat a szolgáltatásokról nem sokat mond, így abban lehet bízni, hogy a mérsékelt növekedés csak azt jelzi, hogy a háztartások továbbra is az élményeket preferálják a dolgokkal szemben. Az adat nem befolyásolja az ING Bank szakértőinek azon várakozását, hogy idén a GDP-növekedés elérheti még a 7,7 százalékot is - írta Virovácz Péter.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a háztartások feltehetően a vásárlások élénkülése helyett a megnyíló szabadidős tevékenységek felé fordultak, mivel a bérdinamika továbbra is erőteljes, a munkaerőpiac pedig elérte a járvány előtti szintet. A forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatja a munkaerőpiac teljes helyreállása, valamint a korlátozásokkal nem érintett ágazatokban továbbra is dinamikus a bérnövekedés. Az év végén pedig további lendületet adhat a várhatóan rekordösszegű nyugdíjprémium, amellyel 150-200 milliárd forint kerülhet a nyugdíjasokhoz.
    

A Takarékbank szakértője szerint idén 3 százalék körül nőhet a kiskereskedelmi forgalom. A járványhelyzet előtti szint elérése az idei év végére várható a kiskereskedelemben. A külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása azonban későbbre tehető. Mivel a járvány előtt a kiskereskedelmi forgalom majdnem 7 százalékát a külföldi vásárlók és a bevásárló turizmus adták, a külföldiek visszatérése később jelentős lendületet adhat.
    

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a kiskereskedelemi forgalom júliusi növekedéséhez hozzájárult, hogy a gazdaság nagyjából korlátozásoktól mentesen működhetett, ám a külföldi turisták alacsonyabb száma még így is visszafogta a forgalmat. A kiskereskedelem bővüléséből valószínűsíthető, hogy a fogyasztás a harmadik negyedévben is pozitívan járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez. A kiskereskedelmi forgalom a jövőben tovább bővülhet, annak köszönhetően, hogy a válságot követően újraindult a gazdaság, a foglalkoztatás pedig ismét magas szinten áll, illetve emelkednek a keresetek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com