Elemzők: a várakozásokat felülmúlta a GDP második negyedévi növekedése

Az elemzők várakozásait felülmúlta a bruttó hazai termék (GDP) szerdán bejelentett második negyedévi növekedése, és az év egészére jobb adatot várnak, mint a kormány és a jegybank.Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte, hogy a vártnál erősebb GDP-adat azért meglepő, mert a havi ágazati adatok egyértelmű lassulást vetítettek előre. Az eurózónához képest továbbra is nagyjából 3,5 százalékpont feletti növekedési többletet tud felmutatni a magyar gazdaság. Várakozásai szerint az idei év egészében 4,5 százalékos lehet a GDP növekedése, amely optimistább mind a kormány 4,0 százalékos, mind pedig a jegybank 4,3 százalékos előrejelzésénél.

    
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a második félévben a családvédelmi akcióterv és a gazdaságvédelmi akcióterv is lökést adhat a gazdaságnak, és ellensúlyozhatják a külső környezet negatív hatásait, így éves átlagban a GDP növekedése elérheti a 4,8 százalékot a tavalyi 4,9 százalék után.
    

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a GDP-adatokban egyelőre csak korlátozottan jelent meg, hogy a kiskereskedelmi forgalom, az ipari és az építőipari termelés növekedése lassult, és az is, hogy a legfontosabb kereskedelmi partner, Németország gazdasági teljesítménye csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com