Elemzők - A vártnál kedvezőbben alakultak a bérek az első négy hónapban

berA vártnál kedvezőbben alakultak a keresetek az első négy hónapban elemzők szerint, ami elsősorban a prémiumok kifizetésének köszönhető.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden hozta nyilvánosságra, hogy január-áprilisban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a nemzetgazdaságban. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,2 százalékkal nőttek, a költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 3,6 százalék volt az emelkedés.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője kiemelte, hogy a bruttó keresetek emelkedése meghaladta az általuk áprilisra várt 3 százalékot.

A meglepetés jelentős részét az okozta, hogy a nem havi rendszerességű juttatások, a prémiumok kifizetése megugrott.
Az Erste Bank elemzője rámutatott arra, hogy a közfoglalkoztatásban állók létszáma magas szintre emelkedett, és miközben az államilag ösztönzött szektor egyre bővül, addig a vállalkozói szektorban másfél éve mérséklődik az alkalmazásban állók száma, ebből pedig kiolvasható a foglalkoztatásban az állam egyre nagyobb szerepvállalási politikája.

Árokszállási Zoltán szerint a bruttó bérek éves átlagban 3-3,5 százalékkal növekedhetnek, és kisebb reálbéremelkedés elképzelhető.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője is azt emelte ki, hogy a várakozásokat lényegesen meghaladva, 4,5 százalékkal nőttek a bruttó bérek áprilisban az egy évvel ezelőttihez képest, míg a nettó bérek növekedése 5,9 százalék volt, ami az áprilisi 1,7 százalékos infláció mellett 4,1 százalékos reálbérnövekedést eredményezett. A közfoglalkoztatottak nélkül a bruttó bérek 5,2 százalékkal, a nettó bérek 6,6 százalékkal nőttek. A versenyszférában 2,7 százalékról 5,5 százalékra gyorsult a bérnövekedés, ami a nem rendszeres bérek 23,7 százalékos megugrásának köszönhető, mivel a bónuszoktól megtisztított rendszeres bérnövekedés 3,8 százalék volt az előző havi 3,2 százalék után.

A költségvetési szférában 2,6 százalékkal nőttek a bruttó bérek az egy évvel korábbihoz képest, a közcélú foglalkoztatás hatását kiszűrve azonban a költségvetési szférában 4,5 százalékos bérnövekedés valósult meg. Az idén a nettó bérnövekedés meghaladja a bruttó bérekét a "szuperbruttó" kivezetésének köszönhetően, míg a minimálbérek növekedése meghaladja az inflációt. Mivel több ágazatban csak a közelmúltban történtek meg az idei bérmegállapodások, a bruttó bérek növekedése kissé gyorsulhat a következő hónapokban a megállapodások lezárultát követően. A reálbérek növekedése pedig az infláció további visszaesése miatt erősödhet - hangsúlyozza Suppan Gergely.

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője az idén összességében 3 százalékos bruttó és közel 4,5 százalékos nettó bérnövekedésre számít, szerinte a vártnál jóval alacsonyabb infláció hatására a reálbérek növekedése a következő hónapokban felgyorsulhat, éves átlagban pedig megközelítheti a 2,5 százalékot.

Amennyiben a pedagógus életpályamodell bevezetése megtörténik, a bérek, és így a reálbérek növekedése az év utolsó hónapjaiban tovább gyorsulhat. A reálbérek kedvező alakulása miatt a háztartások fogyasztása a kiskereskedelmi adatok alapján a vártnál korábban, már második negyedévtől növekedést mutathat - véli a senior elemző, aki szerint a reálbérek meredek emelkedése részben magyarázhatja a kiskereskedelmi forgalom április havi kiugróan kedvező alakulását.
A versenyszféra rendszeres béreinek alakulása nem jelent kockázatot az árstabilitásra nézve, ezért nem jelent akadályt a kamatcsökkentések folytatására - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com