Elemzők: a vártnál kisebb lett a májusi külkereskedelmi aktívum

Az elemzők várakozásánál alacsonyabb lett a májusi külkereskedelmi aktívum, a szakértők azonban átmenetinek gondolják az egyenleg romlását.

vamugyintezes01

Májusban megtorpant a külkereskedelmi forgalom lendülete, a Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt adatai szerint az export 1,9 százalékkal, az import 0,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A kereskedelmi mérlegtöbblet 653 millió euró volt, 76 millióval kevesebb a tavaly májusinál. Az első öthavi kereskedelmi többlet 3,11 milliárd euró volt, ami 258 millióval több, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Balatoni András, az ING Bank elemzője szerint valószínűleg csak ideiglenes volt májusban a külkereskedelmi egyenleg romlása az áprilisihoz képest.

Hozzátette, hogy egy havi adat kevés ahhoz, hogy tartós következtetéseket lehessen levonni a hazai konjunktúra várható alakulásáról, így a következő hónap adataiból, a júniusi ipari termelés, az ipari export, illetve a külkereskedelem alakulásából lehet majd jobban megítélni a helyzetet.

Emlékeztetett, hogy májusban az ipari termelés is visszaesett, valamint a beszerzési menedzser index is visszaesést mutatott ugyanebben a hónapban. Utóbbi azonban júniusban már pozitív korrekciót jelzett és az ipar export megrendelései is nőttek júniusban. Balatoni András szerint mindez annak az irányába mutat, hogy az elmúlt hónapokat jellemző növekvő trend továbbra is fenn fog maradni.

Az ING elemzője 2013-ra 6,7 milliárd eurós külkereskedelmi többletet vár. A 2012-es 6,8 milliárdos egyenlegnél kissé alacsonyabb várható aktívumot azzal magyarázta, hogy a fogyasztás a jelek szerint bővült a második negyedévben, és mivel a fogyasztásnak Magyarországon viszonylag magas az import igénye, ez maga után vonhatja az import emelkedését is. Hozzátette, hogy a gazdaság legfőbb növekedési tényezője ugyanakkor továbbra is az export mard.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője a várakozásokat alulmúlónak értékelte a májusi export többletet. Hozzátette, hogy az export éves szinten 1,9 százalékos, és az import 0,9 százalékos euróban számolt csökkenése kissé kedvezőbb a nemzetközi trendekhez képest, ugyanis májusban a német export 4,8 százalékkal, az import 2,6 százalékkal csökkent, míg a cseh export 0,9 százalékkal, az import pedig 3,7 százalékkal zsugorodott.

Az elemző kifejtette, hogy az elmúlt hónapokban megjelent konjunktúra indikátorok az európai gazdaság recessziójából való lassú kilábalási folyamatát jelezték, a gyengélkedő külső keresletet azonban véleménye szerint a felfutó autóipari termelés részben ellensúlyozhatja. Várakozása szerint így az idén a többlet elérheti a 7,6 milliárd eurót a tavalyi 6,82 milliárd euró többlet után. A többletet a cserearány javulása is növelheti a következő hónapokban.

Suppan Gergely úgy véli, hogy bár a belső kereslet már a második negyedévtől élénkülést mutathat, amit az április-májusi kiskereskedelmi adatok is alátámasztanak, ez azonban nem lesz olyan mértékű, hogy érdemben befolyásolná a külkereskedelmi aktivum alakulását.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com