Elemzők: az áfakulcs jelentősen befolyásolja a lakáspiacot

Az új lakások számának növekedését a még 5 százalékos áfával vásárolt otthonok használatbavételének tulajdonítják, a tervezett építkezések csökkenését pedig a kedvezményes kulcs kifutásával magyarázzák az MTI-nek nyilatkozó szakértők a KSH adatait kommentálva. A rozsdaövezetek szeptemberre várható kijelölésétől várják az építkezések fellendülését.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint az első hat hónapban 34 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma ugyanakkor 32 százalékkal visszaesett.

    
A koronavírus egyelőre nem fékezte a lakásépítéseket - állapította meg az MTI-hez eljuttatott kommentárjában Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője. Az új lakások számának emelkedése a második negyedévben dinamikus volt és minden településtípust érintett. A növekedéshez hozzájárulhatott a vásárlóerő elmúlt években tapasztalt emelkedése, a kedvezményes áfakulcs, a hitelállomány bővülése, illetve a családi otthonteremtési kedvezmény.
    

Jelentősen csökkentek azonban az új lakások építésére kiadott engedélyek, ami a kedvezményes áfakulcs kivezetésével, illetve a vírushelyzet miatti bizonytalansággal magyarázható szerinte. Tekintettel arra, hogy a korábban kiadott építési engedélyek száma magas, ezért a csökkenés ellenére is van még tér az új lakások építésének növekedésére, amire a régiós országok építési volumenének eléréséhez szükség is van. Ugyanakkor hosszabb távon a kevesebb engedély, illetve a szigorodó energetikai előírások az épülő lakások számának csökkenéséhez vezethetnek, figyelmeztetett a szakértő.
    

Földi Tibor, a Cordia lakóingatlan-fejlesztő és befektető csoport igazgatóságának elnöke rámutatott: most készülnek el azok a lakások, amelyek az elmúlt években még 5 százalékos áfával keltek el. Ezzel szemben az új építési engedélyek száma csökken, hiszen az áfaemelést követően a fejlesztők már alig indítanak új projekteket, vagyis folyamatosan és trendszerűen szűkül a kínálat.


A szakember szerint igaz, hogy az építőiparban más iparágakhoz - például az idegenforgalomhoz vagy a vendéglátáshoz - képest jóval kevésbé érezhetőek a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai. Számos ingatlanfejlesztési projekt a járványhelyzet kezdetekor már jelentős előértékesítettséggel, megfelelő finanszírozással rendelkezett, ez pedig biztosította a folyamatos munkát és a stabil megrendelésállományt.
    

Bár a járvány okozta bizonytalanságok és a magasabb áfakulcs miatt szűkül az újlakás-kínálat, kevesebb új beruházás indult, a Cordia vezérigazgatójának véleménye szerint bizakodásra ad okot a rozsdaövezeti fejlesztések 5 százalékos áfakulcsa. Ahhoz, hogy a lakóingatlan-fejlesztő szektor még inkább segíthesse a magyar gazdaság fellendülését, a készülő rozsdaövezeti térképeknek - természetesen a szakmai szempontok figyelembevételével - minél nagyobb területet kell magukba foglalniuk, szorgalmazta Földi Tibor.
    

Fontos és pozitív intézkedésnek tartja a rozsdaövezeti újlakás-építésekre júliusban bevezetett 5 százalékos, kedvezményes áfakulcsot a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület, amelynek véleménye szerint az érintett területeket kijelölő, szeptemberre várható kormányhatározat az év végére növelheti az induló, illetve előkészítés alá kerülő projektek számát.
    

Véleményük szerint jelen helyzetben a rozsdaövezeteken kívüli területekre is visszaállítható lenne az 5 százalékos áfakulcs, az ingatlanfejlesztők által javasolt 4 százalékos szektorális különadóval kiegészítve. A szektorális különadó mértékének módosításával a kormány reagálni tudna az aktuális konjunkturális ciklusra - vélekedik az egyesület.
    

Az Otthon Centrum közölte, második negyedéves újépítésű lakásprojekt-felmérésük szerint Budapesten 463 beruházás van folyamatban - ez az egy évvel ezelőttihez képest csupán 1,7 százalékos csökkenés - a projektekben mintegy 33 200 lakás épül. Ugyanakkor megjegyezték, hogy 2020 második negyedévben mindössze 28 új projekt indult, ami éves összevetésben 37,8 százalékos csökkenést jelent.
 

Az Otthon Centrum felmérésében megállapította, hogy a megyei jogú városokban 325 projekt keretében 9231 új lakás épült 2020 június végén. A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden zajlott. Arról is beszámoltak, hogy 2019. második negyedévben 45, 2020-ban 29 projekt indult, ami 35 százalékos csökkenés. A járványhelyzet nem befolyásolta lényegesen az átadásokat, ugyanakkor a gazdasági bizonytalanság visszatartja a fejlesztőket - olvasható az Otthon Centrum elemzésében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com