Elemzők: az emelkedő maginfláció erős inflációs nyomást jelez

A márciusban lassuló infláció ellenére a jegybanki célsáv fölé tovább emelkedő maginfláció arra figyelmeztet, hogy jelentős inflációs nyomás van a gazdaságban. A gyenge forintárfolyam mellett ez indokolja a jegybank kamatemelésről hozott keddi döntését, de a többi likviditásbővítő intézkedés mellet a szigorító lépés keresletvisszafogó hatása aligha jut majd érvényre - mondták az MTI-nek a márciusi inflációs adatokat kommentáló elemzők.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Februárhoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben emelkedett, amiben a koronavírus-járvány hatásai is megjelenhettek. Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek, az élelmiszerek ára azonban 1,0 százalékkal nőtt, amiben a járvány miatti megnövekedett kereslet is szerepet játszhatott, az üzemanyagok ára viszont  5,3 százalékkal csökkent.

   
Jobbágy Sándor, a CIB Bank szakértője  az MTI-hez eljuttatott kommentárjában arra figyelmeztetett, érdemi inflációs nyomást tükröz a maginfláció  gyorsuló emelkedése. A rendkívül nagy kilengéseket mutató nemzetközi olajárak és a koronavírus-járvány miatti globális gazdasági-pénzügyi bizonytalanság nyomán az infláció előrejelzésének bizonytalansága is jelentősen megnőtt.
    

A CIB szakértőinek alapforgatókönyve 2,4 százalékos éves átlagos inflációval számol. Ugyanakkor a több mint 6 éves csúcsra emelkedő maginfláció jelentős kockázatokat rejt az alapfolyamatokat illetően. A bizonytalansághoz hozzájárul az is, hogy bár az MNB keddi kamatemelési döntése a maginfláció és a forintárfolyam tükrében sem látszik indokolatlannak, de az járvány miatti egyéb monetáris (likviditási és hitelezési) valamint fiskális intézkedések nyomán ebben az évben az önmagában szigorító kamatlépés keresletvisszafogó hatása nem fog érvényesülni.


Mindezeket figyelembe véve, egy esetleges érdemi olajárkorrekciót is kalkulálva, az alapforgatókönyvnél magasabb, akár 3,5 százalékot  elérő éves átlagos infláció is elképzelhető a szakértők szerint. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a maginfláció  0,2 százalékponttal emelkedett, amiből jól kiolvasható, hogy a koronavírus-járvány következtében rövidtávon erősödik az infláció.
    

Ahogyan azt várni lehetett, márciusban folytatódott az infláció enyhülése, ami mögött elsősorban az üzemanyagárak alakulása húzódik meg. Az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni az üzemanyagokért, így ez önmagában 0,35 százalékponttal húzta vissza az inflációs mutatót. Ezzel szemben a boltok megrohamozása áremelkedést hozott, elsősorban az élelmiszerek terén. A forint árfolyamának gyengülése is begyűrűzött az árakba a tartós fogyasztási cikkek árának alakulásán keresztül. A szolgáltatások inflációjában a  visszaeső kereslet még nem éreztette hatását - tette hozzá.
    

A következő hónapokban a tovább csökkenő üzemanyagárak és az emelkedő bázis miatt az ING Bank szakértője a fő inflációs mutató további mérséklődésére számít. Ugyanakkor úgy vélte, még áprilisban velünk maradhat a vírus okozta átmeneti áremelkedés és a március végi rekordmagas szintre emelkedő euró árfolyam magasan tarthatja a maginflációs mutatót. Az év végére várakozása szerint mindkét mutató 3 százalék körül alakulhat.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szintén aggasztónak tartja, hogy a  maginfláció 4,3 százalékra ugrott, amit döntően a feldolgozott élelmiszerek ára és a szolgáltatási árak gyorsuló növekedése okozott. Bár az élelmiszerárak megugrását részben a pánikvásárlások is okozhatták, ami azonban egyszeri hatás lehetett - jegyezte meg.
    

A következő hónapokban az üzemanyagok bázisárának növekedése és idei összeomlása miatt az infláció jóval a cél alá, 2,5 százalék közelébe süllyedhet, majd az év végéig tartósan 3,2-3,8 százalék között ingadozhat. Mivel az árak emelkedése szélesebb bázisú, idén 3,6 százalékos átlagos inflációra számítanak a Takarékbank szakértői. Az infláció előrejelzése azonban a járvány hatásai miatt tág határok között mozoghat, az olajárak és a gazdasági tevékenység összeomlása nyilvánvalóan lehúzhatja az árakat, míg a forint meredek gyengülése erősítheti az inflációt.
   

Az infláció a következő hónapokban nem fogja tükrözni az átlagos fogyasztói kosarat sem - jegyezte meg. Hiába zuhantak az üzemanyagárak, a fogyasztás  jelenleg korábbi mennyiségnek csak a töredéke. Egyes termékek és szolgáltatások pedig átmenetileg teljesen kiesnek a fogyasztói kosárból, vagy jelentősen csökken a súlyuk - fejtette ki, példaként a házon kivüli étkezést, tömegközlekedést és a szabadidős, kulturális tevékenységeket említve.
    

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője kiemelte: márciusban az infláció visszatért a célsávba, de továbbra is annak tetején van, míg az alapfolyamatokat leíró maginfláció a célsávon kívül maradt. Az inflációs folyamatokat a várakozásoknak megfelelő kettősség jellemezte: az élelmiszerek ára jelentősen nőtt a növekvő kereslet és az ellátási láncok problémái miatt.


Másrészt az olajárak csökkenése nyomán az üzemanyagok ára - számításai szerint - több, mint 10 százalékkal esett, ami majdnem 1 százalékponttal lassította az inflációt. A gyenge forintárfolyam az infláció növekedésének irányába hatott. Az infláció növekedését a következő hónapokban ugyanez a kettősség határozza majd meg: az olajárak előbb-utóbb várható emelkedése felfelé mutató, míg a várhatóan csökkenő belső kereslet lefelé mutató kockázatokat jelent.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com