Elemzők: az építőipari termelés kimagasló növekedése tartósnak ígérkezik

Az építőipar tartósan hozzájárul a gazdasági növekedéshez és növeli súlyát a bruttó hazai terméken (GDP) belül - állapították meg a legfrissebb adatokat kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentése szerint áprilisban az építőipari termelés volumene 40,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 34,3, az egyéb építményeké 47,9 százalékkal nőtt. Az épületeknél ipari, lakó- és irodaépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is az út- és vasútépítések eredményezték a növekedést

    
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek megküldött kommentárjában megállapítja: az építőipar a tavalyi robosztus teljesítménye után kiugró lendülettel indítja az idei évet is, így 2019-ben is érdemben hozzájárul majd a növekedéshez és ebből következően a súlya is tovább nőhet a nemzetgazdasági ágazatok közt. A Takarékbank az idén 30 százalékot meghaladó növekedésre számít az ágazatban.
   

Az újlakás átadási hullám fogja húzni az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít a szektor, emellett a budapesti irodapiacon 700 ezer négyzetméter van megvalósítási fázisban. Az építőipart a feldolgozóipari beruházások, szálloda fejlesztések, állami beruházások, valamint az uniós támogatással épülő beruházások is támogatják. Kormányzati források szerint a következő években akár 25 ezer milliárd forint rendelés érkezhet az építőiparba.
    

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül. Az építőiparban Suppan Gergely folytatódó béremelkedésre és fehéredésre számít a következő években, úgy véli, a hatékonyságnövelő beruházások felfutásával párhuzamosan tovább folytatódhat a szakképzett munkaerő egy részének fokozatosan visszaáramlása és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát.
    

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője azt emelte ki, hogy az építőiparban működő vállalkozások egyre növelik termelőkapacitásaikat, így a folyamatosan magas keresletet egyre jobban ki tudják elégíteni. A rendelésállomány növekedése megállt: míg az épületeknél továbbra is nő, addig az egyéb építményeknél csökken. Ez összefüggésben állhat az uniós források lekötésével, amelyek tényleges felhasználása azonban csak fokozatosan történik meg. A kedvező áprilisi adat után az elemző arra számít, hogy az építőipar a második negyedévben is érdemben hozzá tud járulni a gazdasági növekedéshez.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com