Elemzők: az építőiparnak csekély szerepe volt a GDP 2020 negyedik negyedévi csökkenésében

Az építőipari termelés - a kisebb decemberi elakadása ellenére is - csak mérsékelten húzta vissza a bruttó hazai termék, a GDP növekedését a tavalyi negyedik negyedévben  - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrisseb adatokat kommentálva.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentése szerint tavaly decemberben az építőipari termelés a nyers adatok szerint 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az előző havi 4,0 százalékos növekedés után. Az előző hónaphoz viszonyítva május óta először csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése, 3,1 százalékkal, de 22,2 százalékkal meghaladta a májusi mélypontot.

    
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a tavalyi év utolsó hónapjában az építőipar még kissé tudott szépíteni  az éves teljesítményén a korábbi hónapokhoz képest, novemberhez mérve viszont kisebb megakadás látszik. A korábbi hónapok felfutása jelentős volt, így az építőipar utolsó negyedéves összesített javuló teljesítménye a jó hír, mivel az iparág így pozitív, megtámasztó szerepet játszhatott a tavalyi utolsó negyedéves GDP-ben.
    

Összességében az iparág kilátásai láthatóan kedvezőbbek, mint a tavalyi év közepén a karantén bevezetését követően. A várakozások és a piaci szereplők véleménye alapján az idei harmadik negyedév vége felé akár helyre is állhat a korábban látott építőipari konjunktúra, ám ebben szerepet játszik a kormányzati korlátozások mértéke, ami továbbra is jelentős bizonytalansági faktor.
    

A bizonytalanságok közepette reális forgatókönyv lehet akár egy látható keresletcsökkenés, bár a lakáshitel kihelyezések és a megrendelések sem mutatnak visszaesést. Elsősorban a külföldi befektetői kereslet csökkent jelentősen a hazai ingatlanpiacon, mind a lakó, mind az üzleti ingatlanok esetében, ami viszont visszafoghatja az áremelkedés ütemét. A vásárlóerő esetleges csökkenésével a Takarékbank szakértője szembe állította a januárban indult 3 millió forintos kormányzati támogatási programot, az új lakásokra  visszavezetett 5 százalékos áfát, és azt, hogy az illetékmentesség is érdemi segítséget jelent.
    

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője szerint  az építőipar kilábalt az évközi visszaesésből, hiszen a decemberi adat a novemberinél kedvezőtlenebb ugyan, viszont az azt megelőző hónapokénál kedvezőbb. Az építőipar  hozzájárulása a GDP növekedéséhez a negyedik negyedévben összességében negatív volt, de a visszaesés az átlagosnál kisebb lehetett.  Érdekesség, hogy az épületek és az egyéb építmények építése teljesen eltérően alakult, amiből a rendelésállomány fontosságára lehet következtetni, hiszen a munkaerőpiac közös és az időjárás is azonos volt a két szegmens esetében.
    

Az ágazat rendelésállománya decemberben növekedést mutatott, ami biztató kilátás a 2021-es évre. Az állami források, a lakásépítési, illetve lakásfelújítási támogatások, valamint az új uniós költségvetési ciklus és a közös uniós hitelfelvétel forrásai egyaránt növelhetik az építőipari keresletet. Ez azonban veszélyt is rejt magában, miszerint a magas kereslet nemcsak magas teljesítményben, hanem az árak emelkedésében is lecsapódhat majd.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com