Elemzők: az év második felében lassul a gazdasági növekedés

Az év második felében lassulni fog a gazdasági növekedés, de az év egészében így is 4,5 százalék közelében lehet - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott részletes GDP-adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.A bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévinél 1,1 százalékkal volt nagyobb a gazdaság teljesítménye. A szolgáltatások 2,2 százalékponttal, az építőipar 1,2, az ipar 0,9 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez.

    
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője    megerősítette, hogy a most megjelent részletes adatok megfelelnek a várakozásoknak, a termelési oldalon a szolgáltatások és az építőipar hajtotta leginkább a GDP-t. A csökkenő teljesítményű mezőgazdaság az első negyedévhez hasonlóan most sem járult hozzá a bővüléshez és elképzelhető, hogy a következő negyedévekben negatív irányba húzza majd az adatot.
    

Németh Dávid kiemelte, hogy az ipar visszafogottabban szerepelt, 0,9 százalékpontot tett hozzá a növekedéshez, míg az első negyedévben még 1,3 százalékpontot.

A nemzetközi gazdaság lassulása nem sok jót ígér a magyar ipar számára, ezért a következő időszakban még alacsonyabb lehet a hozzájárulása a gazdasági növekedéshez.
    

A kilátások alapján a K&H Bank vezető elemzője szerint az idén 4,3 százalékkal növekedhet a GDP, azaz a harmadik és negyedik negyedévben visszafogottabb növekedésre lehet számítani. Jövőre pedig 3,5 százalékos GDP-bővülést tart elképzelhetőnek. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője megjegyezte, ha enyhe mértékben is, de lassult a gazdaság növekedési üteme az év elejéhez képest. A lassuló ipari növekedéssel  és a külkereskedelmet érintő világpiaci zavarokkal magyarázta, hogy az első negyedév kedvező külpiaci teljesítménye után a nettó export a második negyedévben ismét visszafogta a gazdaság növekedési ütemét.


Az import növekedési ütemét elsősorban az lassíthatta, hogy a végső fogyasztás bővülése és így a GDP-hez való hozzájárulása is mérséklődött. Ezzel szemben jelentősen nőttek a beruházások, amihez az építési beruházások mellett a gép- és berendezés beruházások is nagymértékben hozzájárultak. Ez azt jelzi, hogy a vállalatok egyre többet költenek korszerűsítésre, automatizációra és digitalizációra.
    

Előre tekintve az ING Bank elemzői  úgy látják, hogy a gazdasági növekedés lassulása folytatódik, ahogy lassan de biztosan begyűrűznek a kedvezőtlen külső körülmények. A bizonytalanság és a kedvező megtakarítási lehetőségek az új állampapír révén emelhetik a lakosság megtakarítási hajlandóságát a fogyasztás kárára, miközben a beruházások is fokozatosan kifutnak majd. Az exportot pedig a külső kereslet mérséklődése foghatja vissza. Összességében az év második felében is közel 4,5 százalékos átlagteljesítményre számítanak, vagyis 2019 egészét tekintve 4,7 százalék lehet a GDP-növekedés.
      

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője is úgy ítélte meg, hogy a feldolgozóipar teljesítményén már látszanak az eurózónát is érintő lassulás jelei és jelentős lassulást mutat az építőipar teljesítménye is. Ezzel szemben a szolgáltatások, azon belül is a kereskedelem, a turizmus és a szállítás, raktározás növekedése még gyorsult is az előző negyedévhez képest, ami elsősorban a dinamikusan emelkedő keresetek eredménye. Felhasználási oldalról mérséklődött a fogyasztás növekedési hozzájárulása, míg a beruházásoké emelkedni is tudott. A fogyasztás és a beruházások importigénye miatt a külkereskedelmi mérleg az első negyedévvel szemben lassította a növekedést.
    

Az év hátralévő részében  tovább lassulhat a GDP növekedési üteme, azonban az év egészére nézve így is dinamikus jóval 4 százalék feletti bővülésre számítanak a Századvégnél.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com