Elemzők: az idén és jövőre is erős növekedést mutathat az ipar

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az év egészét tekintve 6 százalék körüli növekedésre számít az ipari termelésben 2017-ben.

Az erős ipari teljesítmény, valamint a meglepő 0,3 százalékpontos pozitív GDP-revízió a harmadik negyedéves GDP-növekedésben az októberi kiskereskedelmi adattal együtt arra utal, hogy a negyedik negyedévben reális elvárás lehet a 4 százalék feletti gazdasági növekedés, így további gyorsulás jöhet.



Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is úgy ítélte meg, hogy a következő hónapokban dinamikus maradhat az ipari termelés növekedése újabb kapacitások üzembe helyezése és fokozatos felfutása, részben pedig az egyre erősebb európai konjunktúra hatására. Az adatok alátámasztják azon várakozását, hogy a negyedik negyedévben lényegesen gyorsulhat a gazdasági növekedés, így elérhető az idei évre vonatkozó 4 százalékos GDP növekedési előrejelzésük.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője az év egészében 5,5 százalék körüli ipari termelésemelkedésre számít, és arra, hogy jövőre is az ideihez hasonló eredményre lesz képes a magyar ipar. 2018 és 2020 között jelentősebb járműipari gyártókapacitások lépnek be, ezek további lendületet adhatnak az ipari termelésnek mondta.

Ugyanakkor szerinte problémát okozhat a munkaerőhiány, emiatt pedig elképzelhető, hogy az ipar kisebb növekedést produkál majd, mint amennyire a kapacitások, az konjunktúra alapján képes lenne.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com