Elemzők: biztatóan indult az év a kiskereskedelemben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte: januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,7, naptárhatástól megtisztítva 3,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az adat élénkülést mutat a tavaly decemberi 2,8, illetve 3,3 százalékos emelkedés után. Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: a tavalyi növekedés idén januárban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalomban.



Hozzátette: összességében bíztató az év első hónapjában látott teljesítmény, azonban ennél többre lesz szükség ahhoz a következő hónapokban, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme magasabb fokozatba kapcsoljon. Várakozásuk szerint idén 3,4 százalékkal nőhet a GDP, aminek gerincét a háztartások növekvő fogyasztása adhatja. A kereslet-vezérelt növekedés a fogyasztói árakra is hatással lesz, amelyek gyorsabban fognak emelkedni idén.

A tavalyi 0,4 százalékos rátát követően, idén 2,5 százalékos lehet az infláció - fűzte hozzá. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kifejtette, hogy bár részletes adatok még nincsenek, mind a három fő termékcsoport, az élelmiszerek, a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok kereslete hozzájárult a bővüléshez. Az elemző jó kezdetnek nevezte az elért növekedést, ugyanakkor az elemzők kissé magasabb, 4 százalékos növekedést vártak a naptárhatástól megtisztított adatban.

A lassulást magyarázni lehet az elhalasztott fogyasztással, és így lehetséges, hogy az árúk helyett a szolgáltatásokon lesz a hangsúly a GDP-ben. Meglepőnek nevezte, hogy az üzemanyag-kiskereskedelemben 6,4 százalékkal emelkedett az értékesítés, mivel az árak jelentősen emelkedtek januárban - mondta.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com