Elemzők: csökken, de magas marad a külkereskedelmi többlet

Várhatóan csökken az idén, de továbbra is magas marad a külkereskedelmi többlet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentáló elemzők szerint. A KSH pénteki közlése szerint januárban az export euróban számított értéke 14,3, az importé 15,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 658 millió euró volt, 42,0 millió euróval több az egy évvel korábbinál. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kiemelte: a következő hónapokban folytatódhat az export növekedése, mivel az ipar tavalyi gyengélkedése feltehetően átmeneti lehetett, az európai konjunktúra-mutatók is élénkülést jeleznek.

Tavaly összességében 1,34 milliárd euróval 9,93 milliárd euróra nőtt a külkereskedelem többlete, amely így történelmi csúcsot ért el.


Idén 8,6-8,7 milliárd euróra csökkenhet a külkereskedelmi többlet a jelentősen élénkülő hazai beruházások, valamint a tavalyinál valószínűleg magasabb átlagos olajárak miatt - fejtette ki kommentárjában. Hozzátette: 2018-ban az új autóipari kapacitások várható üzembe helyezése miatt érdemben bővülhet a kivitel, így a továbbra is élénk belső kereslet ellenére sem vár további jelentősebb csökkenést a külkereskedelmi többletben.


Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője jelezte, ha a gazdasági és politikai kockázatok felerősödnek, az visszavetheti az euróövezet gazdasági teljesítményét, amit gyengítheti a magyar exportot. Kommentárja szerint a tavalyi külkereskedelmi többletnél az idei valószínűleg kisebb lesz, mert a háztartások fogyasztásának további erősödése, illetve a beruházási aktivitás felfutása növeli importot. A szakértő ugyanakkor úgy véli, a külkereskedelmi többlet a várt csökkenés ellenére jelentős maradhat, ami turbulens nemzetközi piaci környezetben is védelmet nyújthat a forint árfolyamának.


Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szintén úgy látja, hogy az élénkülő beruházások és a gyorsuló fogyasztás miatt az import dinamikája meghaladja majd az exportét. A szakértő szerint az év egészében az export és az import euróban mért értéke nem fog kétszámjegyű növekedést elérni, a külkereskedelmi többlet pedig várhatóan 8-8,5 milliárd euróra csökken.


Kedvező tényezőként értékelte ugyanakkor, hogy az elmúlt időszakban a nemzetközi szervezetek - például az Európai Központi Bank (EKB) vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - inkább felfelé módosították a világ, illetve Európa növekedési kilátásait. Kiemelte, hogy ez a tavalyinál jobb évet jelenthet a magyar exportnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com