Elemzők: elmaradt a várakozásoktól a tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom

Az üzemanyag-fogyasztás csökkenésével, a vártnál kisebb leárazásokkal, valamint a magas inflációval magyarázták az MTI-nek nyilatkozó elemzők, hogy elmaradt a várakozásoktól a tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki tájékoztatása szerint tavaly novemberben 3,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a szeptemberi 5,8 és az októberi 5,7 százalék után. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a novemberi kiskereskedelmi adat jelentősen elmarad a várakozásoktól, az előző hónaphoz mért csökkenésre pedig legutóbb több mint fél évvel ezelőtt volt példa. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy viszonylag hosszan tartó pozitív trend tört meg novemberben.
    

A jelenséget első helyen az üzemanyagok értékesítésének az előző havihoz mért 2,4 százalékos visszaesésével magyarázza Virovácz Péter, amit különösen annak fényében talál meglepőnek, hogy októberben is jelentősen emelkedett az üzemanyag ára, az mégsem gyakorolt ilyen drasztikus hatást az értékesített mennyiségre. November második felében a csúcshoz mérten jóval alacsonyabb szinten maximalizált üzemanyagár miatt is azt lehetett várni, hogy az üzemanyag-forgalom visszaesése nem lesz ilyen mértékű. Könnyen lehet, hogy az újabb Covid-hullám miatt lecsökkent mobilitás és megnövekedett otthoni munkavégzés az, ami végül a novemberi visszaesést ilyen mértékűvé tette - vetette fel.


A nem élelmiszer-kiskereskedelemben a gyengébb október után arra lehetett számítani, hogy a háztartások a novemberi leárazásokra várnak, és így a november sokkal dinamikusabb bővülést hoz. Ehhez képest azonban a korábbi hatalmas akciók elmaradása és a rendkívül magas infláció jóval kisebb novemberi forgalmat generált.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában úgy ítélte meg, hogy a háztartások növekvő jövedelme, valamint a munkaerőpiac teljes helyreállásának köszönhetően a háztartások fogyasztása nem csupán a megnyíló szabadidős tevékenységek, hanem a vásárlások területén is elkezdett élénkülni. Ennek köszönhetően a várakozásokhoz közeli mértékben bővült tavaly novemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest.
   

A forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatja a munkaerőpiac teljes helyreállása, valamint a korlátozásokkal nem érintett ágazatokban továbbra is dinamikus a bérnövekedés. A dinamikus bérnövekedés hatását ugyanakkor a meglóduló infláció tompítja - tette hozzá. A Takarékbank szakértőjének becslése szerint tavaly 3,4 százalék körül nőhetett a kiskereskedelmi forgalom. Idén viszont a tavalyi év eleji alacsony bázis, a gyermeket nevelők szja visszatérítése, a 13. havi nyugdíj, valamint a rendőri, hivatásos állomány számára tervezett féléves bónusz hatására, valamint a  minimálbér és bérminimum emelés, illetve a többi béremelés miatt 11 százalék feletti növekedésre lehet számítani.
    

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a kiskereskedelem a vártnál kisebb mértékben, de így is érdemben bővült novemberben. Az előző hónapokban megszokottnál lassabb növekedéshez egyaránt hozzájárult az élelmiszer-, a nem-élelmiszer- és az üzemanyag-kereskedelem. A korábbinál kisebb fogyasztásbővülésben nagy szerepe lehetett a megugró inflációnak. Ugyanakkor a friss adatok alapján a fogyasztás még így is érdemben felfelé húzhatta a gazdasági növekedést a negyedik negyedévben, különösen azt is figyelembe véve, hogy most nem voltak a 2020-ashoz hasonló korlátozások a gazdaságban.


Ez vélhetően a kiskereskedelmi forgalom decemberi adataiban is meglátszik majd, hiszen az, hogy karácsonykor a családok szélesebb körben ünnepelhettek, az ajándékvásárlások volumenére is pozitívan hathatott. A Századvég szakértője szerint 2022-ben a kiskereskedelmi forgalom a kormányzati transzferek és a béremelkedések miatt érdemben bővülhet, ám a magas infláció itt is kockázatot jelent.
    

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője is megállapította, hogy negatív meglepetést hoztak a novemberi kiskereskedelmi adatok azzal, hogy elmaradtak az 5 százalék körüli várakozástól. Ezúttal havi összevetésben csökkent a forgalom novemberben, melyben vélhetően a negyedik hullám berobbanása is közrejátszhat.
    

Az elmúlt hónapokban az üzemanyag-kereskedelem alacsony bázisa is segítette a növekedést, melynek hatása még májusig támogató lesz. Nagy János úgy látja, a kiskereskedelmi forgalom még mindig nem érte el a járvány előtti szintjét. A fogyasztás bővülését dinamizálhatja egyrészt az erőteljes bérnövekedés, másrészt a következő félévre előirányzott, nagy volumenű kormányzati transzfercsomag is. Kérdés, hogy ezt milyen arányban fordítják a háztartások fogyasztásra és megtakarításra - vetette fel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com