Elemzők: enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjének kommentárja szerint a BUX hétfőn a nemzetközi árral szembement, negatív hangulat mellett is emelkedni tudott. Kedd reggelre némileg javult a nemzetközi befektetői hangulat, így óvatos emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés is.  

    
Kiemelte, hogy a vezető részvények közül továbbra is érdemes figyelni a Richterre, a gyógyszergyártó árfolyama hamarosan elérheti az 5300-5400 forintos tartományt.

A Mol jegyzése a 2900-3050 forintos szintek közé szorult be, egyelőre nem várnak nagyobb mozgást, az OTP viszont el tudott rugaszkodni a 9800 forintos támasz közeléből, és amennyiben meg tud maradni 10 ezer forint felett, hamarosan elérheti a 10 200-10 300 forintos sávot. A Magyar Telekom technikai képe továbbra is negatív, hétfőn ismét a 395 forintos támasz alatt zárt, így további csökkenésre számítanak az Equilornál.  
    

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek kifejtette: az amerikai piac eséssel zárt hétfőn, ugyanakkor az ázsiai piacokon reggel vegyes kép rajzolódik ki. A határidős indexek alapján az európai tőzsdéken a nyitásban enyhe emelkedés képzelhető el, ami az elemző szerint a magyar piacon is tükröződhet.
    

Kiemelte, hogy kedd délután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülésére lesz érdemes figyelni. Az előzetes várakozások szerint nem változtatnak az alapkamaton, és a monetáris politikai eszközökön sem. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,26 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 36 564,15 ponton zárt hétfőn.


A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött a pénteki záráshoz képest. A Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 2970 forintra erősödött, 990,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,31 százalékkal 10 040 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,25 százalékkal 393 forintra gyengült, forgalma 167,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,15 százalékkal 5260 forintra emelkedett, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com