Elemzők: folytatódhat a növekedés az építőiparban

Az építőipar szerződésállományának bővülése is arra mutat, hogy folytatódhat a szektorban a növekedés - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölt jelentését piaci elemzők az MTI-nek.Szeptemberben az építőipari termelés volumene 23,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit; mindkét építményfőcsoport termelése nőtt, az épületek építéséé 22,9, az egyéb építményeké 25,4 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján szeptemberben az építőipar termelése 3,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz mérten. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene szeptember végén 119,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

   
Horváth András, a Takarékbank elemzője az év egészére 25 százalék körüli növekedést vár az építőipar teljesítményében, de az építési engedélyeket és a bejelentett kereskedelmi fejlesztéseket figyelembe véve felfelé mutatóak a kockázatok, így idén a GDP növekedéséhez érdemben tud hozzájárulni az építőipar - közölte. Kiemelte azt is, hogy a növekedéshez egészséges szerkezetben mind a magán, mind a kormányzati szektor beruházásai hozzájárulnak.
    

A szakértő hangsúlyozta, hogy a lakóingatlan-fejlesztéseket a jelentősen megugró piaci kereslet mellett a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), illetve az újlakás-áfa 2019 végéig fennálló 5 százalékos szintje is hajtja. A kedvezmény meghosszabbításra lenne szükség a lendület fenntartásához, a költségvetési többletbevétel már rövid távon is meghaladja a kieső általános forgalmi adó (áfa) mértékét - fejtette ki.
    

Érdemi kockázatot a szakemberhiány jelenthet, de az elemző szerint ez elsősorban a béremelési versenyben lemaradó mikrovállalkozásokat érinti. Kommentárjában kitért arra is, hogy a legutolsó negyedéves munkaerőpiaci statisztikák szerint ismét kiugró, 34 ezres bővülés volt az építőipar létszámában az előző év azonos időszakához képest, így már 317 ezren dolgoznak a szektorban. Ez továbbra is elmarad a válság előtti 330 ezres létszámtól, de a gépesítés foka jóval magasabb, mint tíz éve, így nem is feltétlen lesz szükség ezt a létszámot elérni - tette hozzá Horváth András.
    

Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint a szeptemberi adatok is megerősítik, hogy a tavalyi visszaesés után az idei év kedvező lesz az építőiparban. Hozzátette, hogy ebben fontos szerepe van az uniós források beáramlásának. A szakértő szerint abból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hogy szeptemberben csökkent a termelés az előző hónaphoz képest, az augusztusi adat ugyanis kiemelkedően magas volt.
    

Nyeste Orsolya szintén kiemelte, hogy az állami és a magánszektorban is élénkül a kibocsátás. A rendelésállományok magasak, erős a kereslet, így várhatóan a következő hónapokban is tart majd az építőipar lendülete, a teljesítmény jelentős bővülésére lehet számítani - mondta. Jelezte ugyanakkor, hogy ennek gátja középtávon a munkaerőhiány lehet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com