Elemzők: folytatódik a kedvező tendencia az iparban

Folytatódik a kedvező tendencia az iparban az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik nem tartják aggasztónak, hogy a növekedés üteme kissé mérséklődött. Éves átlagban az ING Bank 8, a Buda-Cash 6-7 százalék közötti, a CIB Bank pedig 6,5 százalékos növekedést vár.

kshA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte: az idén májusban 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest, a munkanaphatástól megtisztított és kiigazítatlan adatok szerint egyaránt. Az előző hónappal összevetve 1,0 százalékkal csökkent az ipari termelés a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. Márciusban havi összevetésben 10,6, áprilisban 10,1 százalékkal bővült az ipari kibocsátás a nyers adatok szerint, azaz májusban kissé lassult a növekedés.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője elmondta: májusban az ipari termelés 9,6 százalékos növekedése ugyan kicsit lassult az előző hónapokhoz képest, de ez nem az a mérték, ami miatt aggódni kellene.

A számok alapján látszik, hogy az elkezdődött kedvező folyamatok az iparban folytatódtak, a trend nem változott - tette hozzá. Megjegyezte, hogy az előzetes számok alapján a háttérfolyamatokról még sok minden nem derül ki.
Ugyanakkor az előző hónapokban is látszott, és a részletes adatok ezt várhatóan megerősítik májusban is, hogy a járműipari kiemelkedő teljesítménye mellett más alágazatokban is élénkülhetett a növekedés.

A Buda-Cash Brókerház elemzőjének várakozásai szerint ez a lendület a következő hónapokban is kitarthat, az év vége felé fog kissé csökkenni. Az év egészét tekintve az idén a 6-7 százalék közötti éves növekedés várható az iparban.
Balatoni András, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: a havi bázison regisztrált csökkenés negatív meglepetés, mivel arra számítottak, hogy a dinamika pozitív tartományban marad. Mindemellett az ipari termelés havi adatait jelentős változékonyság jellemzi, ezért egy hónap adatából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni - vélekedett. A beszerzésimenedzser-index - bár csökkent az elmúlt hónapokban - továbbra is a növekedési küszöbérték felett van, a bizalmi indikátorok historikusan magas szinten állnak, emellett pedig az áprilisi megrendelés-állomány is közel 20 százalékos emelkedést mutat - fűzte hozzá.

Közölte: komoly trendfordulót egyelőre nem látni, azonban az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása jelentős kockázatot hordoz az ország exportpartnereinek növekedését tekintve, ezért fontos figyelemmel kísérni a német gazdaságra vonatkozó konjunktúra-indikátorokat. Ezek bár mérséklődtek az elmúlt időszakban, de szintjük továbbra is historikusan magas. Az ING Bank számításai szerint a hazai ipar éves növekedése meghaladhatja a 8 százalékot.

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője elmondta, hogy az előző hónapok folyamatos pozitív meglepetéseit követően májusban a várt alatti teljesítményt mutatnak az ipari statisztikák. A havi visszaesés ellenére az éves növekedési ütem azonban még mindig impozáns. Ugyancsak kiemelte, hogy egy hónap kedvezőtlenebb adataiból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.

Az elmúlt hetek adatközlései - így a kiskereskedelmi forgalom vagy a beszerzésimenedzser-index - azonban véleménye szerint arra utalnak, hogy a következő hónapokban a gazdasági aktivitás valamelyest veszíthet lendületéből. A második negyedév még robusztus GDP-bővülést hozhat, az év további részében azonban - részben a bázishatás miatt- a 3 százalék feletti GDP dinamika valószínűleg nem tartható - mondta. A CIB Bank éves átlagban 6,5 százalékos növekedést vár az iparban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com