Elemzők: lendületesen bővülhet tovább a kiskereskedelmi forgalom

Lendületesen bővülhet tovább a kiskereskedelmi forgalom az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, hogy márciusban a naptárhatástól megtisztított adat szerint 4,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a nyers adat alapján pedig 5,5 százalékkal.

ksh

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kifejtette, tartósan magas maradhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése, a reálbérek jelentős növekedése és a foglalkoztatás emelkedése miatt, így éves átlagban 4,2 százalékos növekedés várható a tavalyi - fehéredési hatást is tükröző - 5,8 százalékos bővülés után.

A 4,7-5 százalékkal emelkedő bérek mellett a személyi jövedelemadó (szja) csökkentés is táplálja a fogyasztás növekedését, mivel a nettó bérek 6,2-6,5 százalékkal, a nettó reálbérek a 1 százalék alatti infláció mellett 5,3-5,5 százalék körül emelkedhetnek - ismertette.

Hozzátette: tartósan alacsony olajárak mellett a kiskereskedelmi forgalom bővülése akár a várakozásokat is meghaladhatja, mivel alacsonyabb lehet az infláció, egyes ágazatokban jelentkező szakember hiány miatt gyorsabb lehet a bérkiáramlás. A kiskereskedelmi forgalom növekedését középtávon a lakástámogatások kiterjesztése, a lakáspiac várható élénkülése is támogathatja.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy vélte: a kiskereskedelmi forgalom lendülete kitarthat egész évben, idén 3-4 százalék átlagos növekedési ütem várható. A második negyedévtől támogató tényező lehet a vasárnapi boltzár feloldása, bár a hatás mértéke nehezen becsülhető, azonban az elemző szerint az intézkedés stabilizálhatja, kismértékben gyorsíthatja a kiskereskedelmi forgalom bővülését.

Az első negyedévben látott kiskereskedelmi adatok összhangban vannak az elemző várakozásaival és megerősítik azt az álláspontját, hogy a GDP növekedés gerincét idén a háztartások fogyasztása adhatja.

Ezt támasztja alá a gyors ütemű reálbérnövekedés is, amely elérte a 6,9 százalékot az év első két hónapjában. A szakember idén 2,2 százalékos GDP növekedésre, 2017-ben pedig a gazdasági növekedés újbóli gyorsulására számít, az ütem elérheti a 2,6 százalékot, a pozitív kockázatok miatt pedig meg is haladhatja azt.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában jelezte, a márciusi adat a várakozásoknak megfelelő, bár a dinamikát tekintve némi visszaesést jelent a februári 6,5 százalékos növekedéshez képest, ugyanakkor jelentősen meghaladja a januári 1,7 százalékos bővülést.

A szakértő szerint az idén éves átlagban 5-6 százalék közötti bővülés várható a kiskereskedelmi forgalomban. Úgy vélte: a kiskereskedelmi forgalom növekedését elsősorban a reálbérek kiemelkedő, 6 százalékos emelkedése hajtja, amely lehetővé teszi a háztartások számára azt is, hogy a korábban elhalasztott vásárlásaikat bepótolják.

Kifejtette: a márciusi növekedésben főszerepe volt a tartós fogyasztási cikkek forgalmának, például a háztartási gépekének, a nem élelmiszerek csoportjában ugyanis az 5,5 százalékos bővüléssel szemben 7,6 százalékos volt a többlet.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com