Elemzők: ősszel gyorsíthat az ipar

Nem meglepő, hogy a nyári szabadságolások miatt csökkent az ipari termelés augusztusban az előző hónaphoz képest; az őszi hónapokban azonban már a termelés gyorsulására számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH szerdai közlése szerint első becslés alapján az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal haladta meg augusztusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 2,0 százalékkal csökkent augusztusban.

ksh

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője úgy látja, az augusztusi 6,2 százalék után a következő hónapokban 7 százalék körüli mértékben nőhet az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest. Hozzátette, a növekedést segíti az alacsony bázis is.

A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta, kérdés, hogy a Volkswagen-botrány hatása mennyire fog megjelenni, visszafogja-e az ipari termelést.

Németh Dávid összességében az őszi hónapokban a dinamika gyorsulására számít, az év egészére pedig az ipari termelés 6-7 százalékos növekedését várja.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a nyári szünetet követően szeptemberben jelentős növekedésre számít, amit szerinte az ipari bizalom és a beszerzésimenedzser-index meredek megugrása, az élénkülő európai autópiac, valamint az európai és a belső kereslet is támogat.

Az elemző úgy véli, egyes ágazatokban, például a motorgyártásban és a gumigyártásban a kapacitások további felfutása is várható.

A szakértő MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint a kínai gazdaság lassulása kockázatot jelenthet, amit az európai kereslet élénkülése ellensúlyozhat.

Suppan Gergely szintén a kockázatok között említi a szeptember végén kipattant Volkswagen-botrányt. Véleménye szerint azonban az európai autóeladások tovább növekedhetnek, amelyből így más autógyártók profitálhatnak, olyanok, amelyeknek a hazai autóipari beszállítók szintén szállítanak.

A kereslet a benzinüzemű motorok irányába tolódhat, így inkább az egyes autógyártók és motortípusok közötti átrendeződésre lehet számítani - tette hozzá.

Az elemző szerint az ipari termelés növekedése az idén megközelítheti a 7 százalékot, jövőre pedig 5,5 százalékos bővülésre számít.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com