Elemzők: ősszel újra visszatérhet az ipar lendülete

Meglepetést okozott az ipari termelés júliusi visszaesése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy a következő hónapokban visszatérhet a lendület. Idén az ING Bank 4 százalékos, a Takarékbank és a K&H Bank 2-3 százalék körüli ipari bővülést vár.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett előzetes adatai szerint az ipari termelés volumene 4,7 százalékkal elmaradt júliusban az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,1 százalékkal mérséklődött, az idén júliusban kettővel kevesebb volt a munkanapok száma, mint egy évvel korábban.

K&H SZÉP-kártya 2012

A termelés az év első hét hónapjában 1,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Az előző hónaphoz
viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban 0,4 százalékkal csökkent.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a piaci várakozásoktól messze elmaradó júliusi adat miatt nem érdemes temetni az ipart vagy a második fél év gazdasági növekedését. Idén is 4 százalék körüli ipari növekedés lehet, ehhez azonban jelentősebb felfutásra van szükség az ősz folyamán.

A nyers és a kiigazított éves növekedési mutató közötti igen erőteljes eltérést az okozza, hogy idén júliusban két munkanappal kevesebb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Kitért arra: nyáron jellemzőek a nagyobb visszaesések az iparban a szabadságolások és nyári leállások miatt. Az ilyen ingadozások a jövőben erősödnek majd a nagy termelővállalatok ágazatban betöltött súlyának emelkedésével, példaként az Audi és a Mercedes további bővítéseit említette.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a visszaesést részben a munkanaphatás okozhatta, de a járműgyártásban bekövetkezett modellváltások hatása is közrejátszhatott. Hozzátette: a várakozásnál lényegesen nagyobb mértékben, 14 százalékkal zuhant a cseh ipari termelés, amit a Skoda nyári szünete okozott, és ez feltehetően a magyar beszállítókra is hatással volt.

A következő hónapokban visszatérhet az ipari termelés növekedése, amit a viszonylag magas, és növekedést tükröző ipari bizalmi indexek és a beszerzésimenedzser-index is tükröz. Az év eddigi gyenge teljesítménye miatt azonban az ipari termelés idei növekedése elmaradhat a 3 százaléktól, azonban jövőre az idei alacsony bázis miatt a növekedés meghaladhatja az 5 százalékot - vélekedett Suppan Gergely.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője is 2-3 százalék körüli éves bővülésre számít, miután az év eddigi részében hét hónapból ötször esett a termelés az előző hónaphoz hasonlítva.

Ő is kiemelte, hogy nyáron a járműgyártásban gyakoriak a leállások, az majd a részletes adatokból derül ki, hogy a visszaesés mennyire érintett más ágazatokat.

Hozzátette: ha széleskörű, azaz a járműgyártáson kívül a vegyiparra vagy a könnyűiparra is kiterjedt akkor az rosszabb hír. Amennyiben csak a járműgyártáshoz kapcsolódik a visszaesés, akkor a szeptember-október-november újra erősebb lehet - mondta.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com