Elemzők: strukturális értelemben teljesnek tekinthető a foglalkoztatás

A foglalkoztatottak száma történelmi csúcsot döntött - állapították meg a KSH szerdán kiadott legfrissebb munkaerőpiaci adatait kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik némiképp eltérően vélekedtek arról, hogy a munkaerőpiac jelenlegi szerkezetében elérkezett-e a teljes foglalkoztatás, vagy tér van-e a foglalkoztatási ráta további javulására, több százezer további új álláshely betöltésére.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett. A 15-74 évesek körében az egy évvel korábbinál 109 ezerrel többen, 4,439 milliónyian dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon, és 2 ezerrel többen, a KSH adatai szerint 108 ezren külföldi telephelyen. A közfoglalkoztatottak száma 54 ezerrel, 133 ezerre csökkent.

    
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában a legfrissebb adatokat úgy értékelte, hogy a foglalkoztatottak száma rekordot döntött, az inaktívak száma tovább csökkent. Felhívta a figyelmet, hogy a szezonális hatásokat kiszűrve a munkanélküliségi ráta január óta gyakorlatilag stagnál, és ebből azt a feltevést látta alátámasztva, hogy a munkaerőpiac jelenlegi szerkezete érdemi javulásra már nem ad teret, vagyis "elértük a teljes foglalkoztatottságot".
    

Előre tekintve Virovácz Péter úgy látja, hogy a javulás a munkaerőpiac kínálati oldala miatt már csak egyre lassabb ütemben folytatódhat.

Markáns változásra csak olyan reformok esetén lehet számítani, amelyek választ adhatnak a munkaerőpiac jelenlegi strukturális problémáira. Az idei év végén 3,6 százalékos munkanélküliségi rátát prognosztizál az ING Bank.
    

Horváth András, a Takarékbank elemzője is azt emelte ki, hogy történelmi csúcsra nőtt a foglalkoztatottság, a munkanélküliség pedig ismét csökkenő pályára állt, mivel az elsődleges munkaerőpiac még erősebb dinamikára kapcsolt. A közfoglalkoztatásból elkezdődött a papíron szakképzettséggel rendelkező személyek kizárása. Horváth András azonban úgy látja, hogy jelentős részben olyan munkakultúra nélküli emberekről van szó, akik még a mostani munkaerőpiaci környezetben sem feltétlen képesek elhelyezkedni.
    

A versenyképesebb EU-s tagállamokkal összehasonlítva ugyanakkor a foglalkoztatási ráta 4-5 százalékpontnyi javulására van tér az ideális munkavállalási korú népességben. Az aktív korú népesség létszámából kiindulva ez további 250-300 ezer új munkahely betöltésére ad lehetőséget. A Takarékbank elemzője szerint ezt követően lesz majd kinyilvánítható a teljes foglalkoztatottság.


Az inaktívak, a közfoglalkoztatottak, a külföldre ingázók és a munkanélküliek számát tekintve a magyar munkaerőpiac 500 ezres munkaerőtartalékkal rendelkezik bár a képzettségi problémák igen jelentősek. A képzett munkavállalók hiánya a termelékenység és a hatékonyság fokozását, illetve a munkaerőt kiváltó beruházások felfuttatását kényszeríti ki a vállalkozásoknál, ami támogatja mind a bérek, mind a GDP erőteljesebb bővülését. A szűkös munkaerő-kínálatból eredő további erőteljes reálbér növekedés pedig tovább ösztönzi a lakossági fogyasztást és a beruházásokat - összegezte a Takarékbank elemzője.
    

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint munkanélküliségi ráta továbbra is rekordalacsony szinten, a foglalkoztatás pedig csúcson van. Technikailag  a magyar gazdaság lényegében elérte a teljes foglalkoztatottságot. Németh Dávid szerint az előrelépéshez szerkezeti változásra van szükség. Például oktatással, képzésekkel, átképzésekkel lehetne a munkaerőhiányos ágazatokba irányítani a közfoglalkoztatottakat. Az még egy fontos kérdés a következő időszakban, hogy az állami szférában leépítendő alkalmazottak találnak-e számukra megfelelő munkát a magánszektorban - vetette föl.
    

"Emellett fontos lenne az úgynevezett atipikus megoldások, például a részmunkaidős foglalkoztatás és a távmunka térnyerését segíteni. Magyarországon a részmunkaidős foglalkoztatás aránya kevesebb, mint 10 százalékos a teljes piachoz képest, miközben az uniós átlag 20 százalék körül mozog" - emelte ki a szakember.
    

Az év hátralévő részében valamivel 3,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta várható és 2019-ben is ezen a szinten maradhat a mutató - prognosztizálta Németh Dávid. Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy a munkanélküliségi ráta augusztus-októberben kissé alacsonyabb lett az általuk is várt 3,8 százalékos elemzői konszenzusnál, az aktivitási és a foglalkoztatási ráta pedig még mindig képes volt tovább emelkedni.
    

Az adatok összességében továbbra is erős, feszített munkapiacot jeleznek. Az elkövetkező hónapokban - részben a szezonális hatásoknak köszönhetően - vélhetően nem mutat majd egyértelmű trendet a munkanélküliségi ráta, ám összességében a mutató továbbra is 4 százaléki alatt maradhat. A feszített munkapiac pedig a bérek emelkedésének - vélhetően lassuló ütemű - folytatódását sugallja, ami azt is jelenti, hogy a lakossági fogyasztás még egy ideig fontos támasza marad a magyar gazdasági növekedésnek. Az Erste szakembereinek becslése szerint az idén 4,6 százalékkal nőhet a magyar GDP, ami jövőre 3,6 százalékra lassulhat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com