Elemzők: szezonális hatások és a második hullám miatt csökkent a foglalkoztatás szeptemberben

A koronavírus-járvány második hulláma és a szezonális hatások egyszerre okozzák, hogy őszre megfordult a munkaerőpiac korábbi kedvező alakulása - állapították meg a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése szerint szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 482 ezer volt, ami az előző havihoz képest 32 ezerrel, tavaly szeptemberhez képest 24 ezerrel kevesebb. A munkanélküliek átlagos létszáma a harmadik negyedévben 208 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt. A munkanélküliek száma 46 ezerrel, a ráta 0,9 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Szeptemberben az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 37 ezerrel, 222 ezerre nőtt a munkanélküliek száma.

    
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában megállapította, hogy a nyári hónapokban igen erős formát mutatott a magyar munkaerőpiac, sikerült ismét a történelmi csúcsok közelébe emelkednie, de a járvány második hullámának hatásai az őszi hónapokban ismét negatívba fordíthatják ezt a trendet, aminek minimális jele látszik már a szeptemberi adaton. A Takarékbank becslése szerint idén 4,2 százalékos lehet a munkanélküliség, jövőre pedig 3,9 százalékra csökkenhet.
    

A kormány munkahelyvédelmi intézkedései, az adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárul a munkahelymegőrzéshez, de a közszolgáltatások, a hon- és rendvédelem és a közfoglalkoztatás keretében megnyitott jelentős számú új pozíció is segítséget nyújt a munkaerőpiac stabilizálásában. A munkaerőpiacon a leginkább érintett szektor továbbra is a rendezvényszervezés, a turizmus-vendéglátás, ahol szigorúbb előírások vannak érvényben, így gyengébb maradhat a munkaerő-kereslet, amit részben az állami programok, részben pedig más, továbbra is növekedő szektorok kereslete ellensúlyozhat - írta Horváth András.
    

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője is arra mutatott rá, hogy kisebb részben a második hullám megjelenése, nagyobb részben szezonális hatások miatt szeptemberben megállt a foglalkoztatás emelkedése, sőt, az előző hónaphoz képest romlás tapasztalható. A második hullám okozta bizonytalanág és az esetleges korlátozásoktól való félelem rontja a munkaerőpiaci helyzetet: a vállalkozások nem szívesen vesznek fel ilyen bizonytalan helyzetben új munkavállalókat - vélekedett.
    

Ugyanakkor az is elmondható, hogy a munkanélküliség nem növekedett jelentősen, és így a közfoglalkoztatás felpörgetése is egyelőre elmaradt. A munkaerőpiaci helyzet hosszabb távú javításához szükséges a szakképzés javítása, illetve a felsőoktatásban való részvétel emelése, tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com