Elemzők: tetőzhet az építőipar teljesítménye, de nincs jele komolyabb visszaesésnek

Az építőipar októberi teljesítményéről napvilágot látott friss adatok azt jelzik, hogy tetőzhet a teljesítmény, az energiaválság miatt nincs lehetőség a további növekedésre, de a kereslet drasztikus visszaesése sem látszik. Az állami beruházások visszafogásának hatása egyelőre nem jelent meg a kivitelezési költségekben - állapították meg a KSH friss adatait kommentálva az MTI-nek nyilatkozó elemzők.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint az építőipari termelés volumene októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,5 százalékkal, szeptemberhez képest 1,8 százalékkal csökkent.

Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállománya 1,4 százalékkal nagyobb volt  az egy évvel korábbinál.
    

Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője szerint a friss adat azt mutatja, hogy az építőipari termelés tetőzik, további növekedésre az energiaválság miatt egyelőre nincs mód. Ugyanakkor a termelés kismértékű csökkenése még messze nem jelenti azt, hogy az ágazatot temetni kéne, sőt, kedvező fordulat történt a rendelésállomány alakulásában.
    

Mint hozzátette, a következő időszak termelési szintjével kapcsolatos várakozások javultak, egyelőre tehát nem látszik, hogy az állami beruházások egy részének elhalasztása miatt az építőipari kereslet elapadna. Az októberi adatok alapján az építőipar növekedési hozzájárulása összességében várhatóan semleges lesz a  negyedik negyedévi GDP-hez.
    

Nemes Rudolf, a  Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks ügyvezető igazgatója az MTI-hez küldött kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy az építőiparon  belül jelentős súllyal rendelkező logisztikai és ipari ingatlanfejlesztések pozitívan járultak hozzá az ágazat teljesítményéhez. Míg a közelmúltban az online kereskedelem térnyerése és a beszállítói láncok rövidülése volt jelentős hatással, most az látható, hogy a klasszikus kiskereskedelmi disztribúció és e-kereskedelem részaránya csökken,  a nehéz- illetve könnyűiparhoz köthető logisztika, összeszerelés aránya pedig jelentősen nő a keresleti oldalon.


A Magyarországra érkező külföldi működőtőke-beruházásoknak (FDI) köszönhetően a háborúhoz, az energiakrízishez, az alapanyaghiányhoz, valamint a világjárványhoz köthető negatív világgazdasági tendenciák egyelőre nem éreztetik hátrányosan befolyásukat a keresleti oldalon. A kormányzati beruházások felülvizsgálata visszafogja az építőipar termelését is, aminek  elvileg a kivitelezési költségek csökkenését kellene kiváltania, ám ez egyelőre nem tapasztalható az ipari és logisztikai fejlesztések piacán - jegyezte meg a szakember.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com