Elemzők: tovább nőhetnek a bruttó bérek az év hátralévő részében

Elemzők szerint a bruttó bérek növekedése fennmarad az év hátralévő részében is, mindez az alacsony inflációval párosulva reálbér növekedést eredményez az idén. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kiemelte, hogy júniusban 3,1 százalékkal nőtt a reálbér éves szinten.

1318238732vagyon_500

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése szerint az idén január-júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 200 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 400 forint volt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium az adatokhoz fűzött kommentárjában kiemelte, hogy a KSH legfrissebb statisztikái alapján továbbra is érvényesül a reálbérek emelkedésének év eleje óta tartó pozitív trendje. A júniusi 1,9 százalékos éves inflációval számolva júniusban 3,1 százalékkal növekedett a nettó reálbér, miután ebben a hónapban a bruttó bérek 3,7, a nettó bérek 5,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban.

A folyamatosan növekvő reálkereset fontos hajtóereje a fogyasztói kiadások élénkülésének, ami a gazdasági növekedés szempontjából kiemelt jelentőségű - tette hozzá a tárca a közleményében.

Suppan Gergely, a TakarékBank Zrt. elemzője szerint az év hátralévő részében tovább nőhetnek a bruttó bérek, az infláció pedig várhatóan tovább mérséklődik, így gyorsulhat a reálbérek növekedése.

Írásos elemezésében kifejtette, hogy az idén a nettó bérnövekedés meghaladja a bruttó bérekét a "szuperbruttó" kivezetésének köszönhetően, a minimálbérek növekedése pedig meghaladja az inflációt. Mivel több ágazatban csak a közelmúltban történtek meg az idei bérmegállapodások, a bruttó bérek növekedése kissé gyorsulhat a következő hónapokban a megállapodások lezárultát követően. A pedagógus és egészségügyi béremelések az őszi hónapoktól tovább gyorsítják a bérnövekedés ütemét. A reálbérek növekedése pedig az infláció további visszaesése miatt erősödhet.

A TakarékBank elemzője az idén összességében 3,5 százalékos bruttó és közel 5 százalékos nettó bérnövekedésre számít. Előrejelzése szerint a vártnál jóval alacsonyabb infláció hatására a reálbérek növekedése a következő hónapokban felgyorsulhat, éves átlagban megközelítheti a 2,8 százalékot.

Suppan Gergely hozzátette, hogy a reálbérek kedvező alakulása miatt a háztartások fogyasztása a második félévben növekedést mutathat, azonban a többletbér nagyobb részét az adósságok törlesztésére, valamint a megtakarítások felépítésére fordíthatják. A bérek alakulása a versenyszférában visszafogott, míg a fogyasztás várható szerény mértékű növekedése nem okoz inflációs kockázatokat.
Keszeg Ádám, a Raiffeisen Bank elemzője arra számít, hogy az év hátralévő részében is fennmarad a bruttó bérek éves szintű 3-4 százalékos növekedése, ami az alacsony inflációs környezettel párosulva lehetővé teszi a reálbérek növekedését. Az elemző 2013-ban 3,5 százalékos átlagos bruttó és 1,5 százalékos reálbér-növekedéssel számol.

A szakértő kiemelte: a KSH adataiból az is kitűnik, hogy a versenyszféra alkalmazotti létszámát másfél éve jellemző csökkenés üteme is mérséklődik. Júniusra minimálisra redukálódott, gyakorlatilag megszűnt a létszámcsökkenés, vagyis ebben a hónapban már majdnem ugyanannyian dolgoztak a versenyszférában, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Az elemző elképzelhetőnek tartja, hogy 2013-ban éves átlagban már nőhet a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma tavalyhoz képest.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com